A korábban a Fradiban futballozó Myrto Uzuni jelenleg sérüléssel bajlódik, de ha visszatér, a spanyol élvonalba vezetheti a Granadát (Fotó: Getty Images)

 

Hetek óta sérüléssel bajlódik, ám így is vezeti a spanyol másodosztály góllövőlistáját Myrto Uzuni, a Ferencváros korábbi kiváló albán támadója. A tavaly január 31-én a Granadához szerződő labdarúgó a La Ligában 15 mérkőzésen egy-egy gólt, illetve gólpasszt jegyzett, együttese pedig az utolsó forduló balszerencsés alakulása nyomán kiesett. A folytatás azonban kedvező fordulatot vett, az FTC-ben 67 tétmérkőzésen 36 gólt szerző játékos húzóemberré lépett elő az első osztályba visszavágyó gárdában, 21 bajnokin 12 gólt számlál a jelenlegi idényben, s adott két gólpasszt. Érdekesség, hogy minden alkalommal hazai pályán volt eredményes, és a Granada mindannyiszor besöpörte a három pontot, ha a háromszor duplázó, valamint egyszer mesterhármast elérő Uzuni gólt szerzett. Bár a bal lábának combhajlítójával problémái vannak, nagyravágyó tervet szövöget.

„Már a nyári felkészülési időszak során mondogattam a csapattársaimnak, húsz-huszonöt gólt szerzek ebben az idényben   – nyilatkozta a Panorama Online-nak Myrto Uzuni.   – Akkor mindenki megmosolygott. Két honfitársam, Keidi Bare és Rey Manaj is játszott már korábban ebben a bajnokságban, mindketten azt mondták nekem, roppant nehéz ennyi gólt szerezni, mert brusztolós a játék és kevés a bejátszható üres terület a meccseken. A magamba vetett hitem azonban nem ingott meg, keményen dolgozom, és a csapattréningek mellett személyi edzővel készülök a minél jobb teljesítmény érdekében. Természetesen sohasem vagyok elégedett, folyamatosan többet várok magamtól.”

A 28-szoros válogatott játékosra a hírek szerint további egy-négy hét kihagyás vár annak függvényében, hogyan halad a felépülése. Visszatérése különösen fontos lenne a hatodik helyezett Granadának, hiszen a sérült albán szerezte bajnoki góljainak 43 százalékát.