Visszatér a pályára a kameruni gólvágó? (Fotó: AFP)

Az élvonalban legutóbb a 2007–2008-as idényben szereplő Murcia arab és mexikói befektetőkkel vág neki a következő idénynek, emiatt jöhetett szóba a visszavonult támadó szerződtetése. A csapat decemberben az első osztályú Levante ellen lép pályára a Király-kupában, és mivel a vezetőség szeretné emlékezetessé tenni a különleges alkalmat, e mérkőzés miatt jött szóba Eto’o reaktiválása – az sem zárható ki, hogy a találkozót az Arab Emírségekben játsszák le.

Moris Pagniello klubelnök a Radio Marcának azt mondta, körülbelül ötven százalék annak az esélye, hogy sikerül megállapodni. A jövő hétre várhatóan kiderül, hogyan tovább – ám B-terve is van arra az esetre, ha nem jönne össze az üzlet.

Eto’o a Barcelona és az Inter játékosaként összesen három Bajnokok Ligája-győzelmet ünnepelhetett, de többek között spanyol és olasz bajnoki címet, valamint olimpiai aranyérmet is nyert pályafutása során.

Nemrég azzal került a figyelem középpontjába, hogy autóbalesetet szenvedett – szerencsére nem sérült meg.