Getafe: Felajánlották nekünk Bale-t – a klubelnök

Vágólapra másolva!
2022.06.08. 16:49
null
A Getaféban folytatja pályafutását Bale? (Fotó: AFP)
A spanyol első osztályú labdarúgó-bajnokságban szereplő Getafe elnöke, Ángel Torres a Marcának elismerte, hogy a Real Madridból az idény végén távozó Gareth Bale ügynöke felvette vele a kapcsolatot, és felajánlotta neki a támadó játékjogát.

 

Gareth Bale Real Madriddal kötött szerződése július 1-jén lejár, és a játékos épp egy hete jelentette be hivatalosan azt, amit régóta tudni lehetett: távozik a klubból. Azt azonban nem lehetett tudni, hol folytatja pályafutását, egyáltalán folytatja-e.

Vasárnap Wales az ő vezetésével 1–0-ra legyőzte Ukrajnát a november 21-én kezdődő katari világbajnokság európai kvalifikációs sorozatának utolsó mérkőzésén, így Bale-nek mindenképpen új csapat után kell néznie – már ha ott szeretne lenni a világ legrangosabb labdarúgótornáján, amelyre hazája legutóbb 1958-ban kvalifikált.

Nem meglepő: Bale rögtön elkezdett „keresgélni”, s úgy tűnik, nem feltétlenül szeretné elhagyni Madridot, hiszen a menedzsmentje szerdán azzal kereste meg a szintén spanyol fővárosi Getafét, hogy felajánlja Bale játékjogát.

„Negyvenöt perce beszéltem Bale képviselőjével. Felajánlották nekünk. A technikai stábbal és a vezetőséggel tanulmányozzuk a lehetőséget” – idézte Ángel Torres klubelnököt a Marca.

Biztosra vehetjük, hamarosan kiderül, mire jutottak.

Bale 2013-ban a Tottenhamből érkezett a Real Madridba, és amíg az első hat idényében a kezdőcsapat stabil tagjának számított, az utolsó háromban már korántsem volt az – a 2020–2021-es évadra a spanyol klub kölcsönbe vissza is adta a londoniaknak. A most véget érő évadban mindössze öt bajnokin lépett pályára.

A Getafe a 2004–2005-ös idény óta – egy évadot leszámítva (2016–2017-ben visszacsúszott a másodosztályba, ám egyből feljutott) – stabil csapatnak számít a La Ligában, a legutóbbi két kiírásban egyaránt a 15. helyen zárt.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik