A „visszafogott” Barca ötöt rúgott a Rayónak

Vágólapra másolva!
2012.10.28. 00:15
null
Fabregas mutatója: az elmúlt két bajnokin öt gólpassz és egy gól (Fotó: Action Images)
A Barcelona labdarúgócsapata nem épp legjobb formájában futballozva is kiütéses győzelmet aratott a Rayo Vallecano vendégeként a spanyol labdarúgó-bajnokság 9. fordulójának szombat esti mérkőzésén. A kiváló formában lévő Cesc Fabregas gólja mellett két gólpasszt is adott, míg Lionel Messi két találatot jegyzett az összecsapáson.

A Barcelona sorozatban tizedik veretlen tétmérkőzésére készült (a spanyol Szuperkupa-mérkőzésen a Real Madridtól kaptak ki a katalánok augusztus végén), és a Rayo Vallecano ellen nem is forgott veszélyben a három pont sorsa. A győzelem nem olyan látványos mérkőzésen született, mint a Deportivo La Coruna ellen, nem volt olyan nyögvenyelősen drámai, mint a Celtic ellen, ellenben önmagához képest nem túl látványos játékkal is tükörsima lett.

Tito Vilanova Alex Songgal és Adrianóval „tömködte be” a védelem közepének lyukait, mégsem az ő hibájuk volt, hogy a Rayo Vallecano a hajráig kifejezetten derekasan helytállt, több lövőhelyzetet, veszélyes akciót is vezetett, igaz, Víctor Valdésnek sok védenivalója nem akadt, mert a hazaiak rendre eltévesztették a kaput.

MESSIANIZMUS
Lionel Messi Rayo elleni első gólja volt a 300. felnőtt pályafutása során: a Barcelonában a mai meccs után immár 270-nél, a válogatottban 31-nél tart. Összesen 419 fellépés van a háta mögött.
Az első 300-ból 246 gólt szerzett ballal, 40-et jobbal, 12-t fejjel, egyet testtel, egyet pedig kézzel. Messi első 300 gólja a hét napjaira lebontva: szombat – 108, vasárnap – 70, szerda – 70, kedd – 40, péntek – 7, hétfő – 4. csütörtök – 1.
Messi immár 21 gólt szerzett Madrid városában.
Messi az első, aki 45 gólt szerzett a spanyol ligában egy naptári évben. Cristiano Ronaldo 2011-ben 43-mal zárt. Összesen már 73-nál jár az esztendőben, azaz valószínűleg megdönti majd Pelé 75 gólos rekordját (1978) és van esély arra is, hogy túlszárnyalja Gerd Müllert (85 gól, 1972).
A Barcelona persze a szokásoknak megfelelően fölényben játszott, sőt a 20. perctől előnyben is, ám fölénye nem hajolt át olyan dominanciába, amelyhez a kiscsapatok elleni mérkőzéseken már-már hozzá lehetett szokni. Az első gól előtt a Depor ellen három gólpasszt adó Cesc Fabregas adott zseniális passzt David Villának, aki a bal alsóba gurított. 0–1


A fordulás után gyakorlatilag rögtön el is dőlt a mérkőzés. A találat Pedro Rodríguez erőszakosságát is dicséri, aki ellentmondást nem tűrően alakította ki a helyzet lehetőségét, a Dani Alves helyén kezdő Martín Montoya tökéletesen tálalt a szélről Messi elé, neki pedig nem szokott gondot okozni 12 méterről, szemben a kapuval befejezni az akciót. 0–2

A folytatásban a hazaiak is próbálkoztak, Javi Fuego lövésénél például csak centik hiányoztak a gólhoz. A hajrá előtt viszont a játékvezető elküldte a kispadtól a Rayo edzőjét, Paco Jémezt, ettől pedig mintha összeomlott volna a hazai csapat, és bő tíz perc alatt hármat kapott.

Előbb a 79. percben ismét egy szélről, Jordi Albától laposan, tökéletes ütemben érkező labda után született gól az amúgy a találkozón nem brillírozó Xavi Hernández révén, majd egy perccel később Pedro mértani ívelését követően a mélységből érkező Fabregas gurította be a negyediket. 0–4

A vendégek győzelmét a 89. percben Fabregas újabb gólpassza után Messi tette fölényessé: az argentin elhúzva a labdát a hazaiak kapusa, Rubén Martínez mellett nemcsak a kapust, de a Rayo Vallecanót is padlóra küldte. A Barcelona 5–0-ra nyert idegenben.

MÉRKŐZÉS ÖSSZEFOGLALÓJA

AZ ÁLLÁS
1. FC Barcelona 9 8 1 29–11 +18 25
2. Atlético Madrid 8 7 1 19– 8 +11 22
3. Málaga 9 5 3 1 13– 5 +8 18
4. Betis 9 5 1 3 13–13 0 16
5. Real Madrid 8 4 2 2 16– 7 +9 14
6. Sevilla 8 4 2 2 11– 9 +2 14
7. Levante 8 4 1 3 9–13 –4 13
8. Mallorca 8 3 2 3 10– 9 +1 11
9. Valencia 9 3 2 4 11–12 –1 11
10. Valladolid 8 3 1 4 12– 9 +3 10
11. Celta Vigo 9 3 1 5 10–11 –1 10
12. Getafe 8 3 1 4 8–11 –3 10
13. Rayo Vallecano 9 3 1 5 11–22 –11 10
14. Zaragoza 8 3 5 7–10 –3 9
15. Real Sociedad 8 3 5 8–12 –4 9
16. Granada 8 2 2 4 7–12 –5 8
17. Athletic Bilbao 8 2 2 4 11–17 –6 8
18. Deportivo La Coruna 9 1 4 4 14–20 –6 7
19. Espanyol 9 1 3 5 11–15 –4 6
20. Osasuna 8 1 2 5 7–11 –4 5
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik