A Málaga tíz emberrel ikszelt a Camp Nouban

Vágólapra másolva!
2013.01.16. 23:35
null
Lionel Messi a meccs előtt négy Aranylabdával pózolt, a végén azonban nem lehetett boldog (Fotó: Reuters)
A Barcelona labdarúgócsapata hazai pályán 2–2-es döntetlent játszott a Málagával a Spanyol Király-kupa negyeddöntőjének első mérkőzésén. A találkozó utolsó gólját a vendégek már emberhátrányban játszva szerezték a 89. percben.

Hiába volt az ellenfél a BL-nyolcaddöntős Málaga, Tito Vilanova így is felforgatta csapatát, és több olyan játékost is a kezdőbe jelölt, akik máskor kevesebb játéklehetőséget kapnak. Köztük volt José Manuel Pinto és Thiago is, akik összehozták a találkozó első gólját, a hazai közönség nagy bánatára azonban az ellenfél javára tették mindezt. A kapus úgy passzolt a fiatal középpályáshoz, hogy azt már szinte abban a pillanatban letámadta Manuel Iturra, aki el is vette az elmélázó Thiagótól a labdát, és higgadtan elrúgta Pinto mellett. 0–1


Manuel Iturra gólját ünneplik a málagai játékosok (Fotó: Action Images)
Manuel Iturra gólját ünneplik a málagai játékosok (Fotó: Action Images)

Sokáig nem élvezhette a vendégcsapat a vezetés örömét, négy perc múlva ugyanis már a Barcelonánál volt az előny. Az egyenlítő találat hasonló körülmények között született meg, mint a Málaga gólja, hiszen Messi is erőszakosan szerzett labdát ellenfelétől a jobb oldalon (a brazil Weligtontól), a többi pedig már neki rutinmunka volt, a tizenhatoson belülre érve ballal könnyedén tekert el a hosszú sarokba. 1–1

Egy perc múlva Thiago csavart középre szögletből, Carles Puyol pedig gyönyörű ívelt fejessel juttatta a labdát a kapu bal oldalába.
A szünetben a vendégeknél Francisco Portillót Nacho Monreal váltotta, ami – mint utólag kiderült – nem bizonyult szerencsés húzásnak Manuel Pellegrini részéről.

Az 57. percben Carlos Kameni furcsa módon, a lábát és a mellkasát közösen használva hárította Messi lövését, a 70. percben pedig Pinto védte bravúrral Sebastian Fernández 17 méteres próbálkozását.

A 75. percben aztán Nacho Monreal került a középpontba, aki a gólhelyzetben kitörő Pedrót szabálytalanul állította meg, villant is a piros lap.

A Barcelona előtt tehát adva volt a lehetőség, hogy egy huszáros hajrával kényelmes helyzetbe hozza magát a visszavágót illetően, ehelyett a 89. percben hirtelen elhalkult a Camp Nou. Egy málagai szabadrúgást ugyanis minden katalán játékos elnézett, a hosszú oldalon érkező Ignacio Camacho pedig a hálóba továbbított. A vége így 2–2 lett, a Málaga az idény során – a Real Madrid és a Benfica után – harmadik csapatként úszta meg a vereséget a Barca otthonában, és bizakodva várhatja az egy hét múlva sorra kerülő visszavágót.

LABDARÚGÁS, SPANYOL KIRÁLY-KUPA
NEGYEDDÖNTŐ, 1. MÉRKŐZÉS
Barcelona–Málaga 2–2 (Messi 29., Puyol 30., ill. Iturra 26., Camacho 89.)
KORÁBBAN JÁTSZOTTÁK
Zaragoza–Sevilla 0–0
CSÜTÖRTÖKÖN JÁTSSZÁK
Atlético Madrid–Betis 22.00
KEDDEN JÁTSZOTTÁK
Real Madrid–Valencia 2–0 (Benzema 37., Guardado 73. – öngól)
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik