Megvan az orvosi jelentés Mbappé állapotáról, kiderült, játszhat-e az FC Barcelona elleni kupadöntőn

T. Z.T. Z.
Vágólapra másolva!
2025.04.18. 13:26
null
Mbappé az Arsenal elleni BL-meccsen kapott a bokájához (Fotó: Getty Images)
A spanyol élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (La Liga) szereplő Real Madrid támadója, Kylian Mbappé az Arsenal elleni Bajnokok Ligája-negyeddöntő visszavágóján szenvedett bokasérülést, emiatt akkor nem is tudta befejezni a találkozót. Az orvosi vizsgálatok eredményei péntekre érkeztek meg, és kiderült, hogy nincs akkora baj, a francia klasszisnak nem kell sokat kihagynia.

Mint ismert, Kylian Mbappét az Arsenal elleni szerdai BL-visszavágó 75. percében le kellett lecserélni, miután a bokáját fájlalva lent maradt a földön. Csapata ekkor egyébként már szinte reménytelen helyzetben volt a továbbjutás szempontjából.

A Marca beszámolói szerint az orvosi vizsgálatok azóta megállapították, hogy a támadó sérülése nem súlyos, csak egy rándulásról van szó, emiatt az biztos, hogy az április 26-i, FC Barcelona elleni Király-kupa-döntőn pályára léphet. Elővigyázatosságból viszont kihagyja majd az április 23-i Getafe elleni bajnokit (bár nem kizárt, hogy néhány percre majd bevetik), valamint ezen a héten vasárnap, az Athletic Bilbao ellen sem lép pályára – igaz, akkor hivatalosan eltiltás miatt.

A spanyol kupadöntőn viszont számíthat Mbappé játékára Carlo Ancelotti vezetőedző, és ez azért is jó hír a madridiak számára, mert a francia – mióta Madridba igazolt – eddig három döntőn lépett pályára (Európai Szuperkupa, Spanyol Szuperkupa, Interkontinentális-kupa), és mindhárom találkozón gólt is szerzett.

 

Legfrissebb hírek

Kérdéses Raphinha szereplése a vasárnapi el Clásicón – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
23 perce

Serie A: fiatal argentin sztárt csábítana el a tartományi riválistól az Inter – sajtóhír

Olasz labdarúgás
2 órája

Kellett a váltás – Rashford élvezi az életet Barcelonában, s alig várja az El Clásicót

Spanyol labdarúgás
4 órája

Dupla Tízes: Mbappé vagy Yamal? Alonso vagy Flick? Régi fényében csillogva jön az el Clásico

Spanyol labdarúgás
Tegnap, 16:51

Igor Tudor: Többet érdemeltünk volna

Bajnokok Ligája
Tegnap, 7:27

A Juventus kihagyta a ziccereit, a Real Madrid ismét győzött

Bajnokok Ligája
2025.10.22. 23:00

Továbbra is hatalmas tartozások terhelik az FC Barcelonát

Spanyol labdarúgás
2025.10.22. 11:55

A Real Madrid ellen még nem Igor Tudor állása a tét...

Bajnokok Ligája
2025.10.22. 10:23
Ezek is érdekelhetik