Kylian Mbappé: Cristiano Ronaldo rengeteg tanácsot ad nekem

CS. M.CS. M.
Vágólapra másolva!
2025.03.30. 10:25
Sok kritikát kapott az idény elején, aztán rendesen belelendült a góllövésbe Kylian Mbappé (Fotó: Getty Images)
Mint az ismert, a Real Madrid szombaton 3–2-re legyőzte a Leganést karrierje első szabadrúgásgólját jegyző, duplázó Kylian Mbappé vezérletével a La Liga 29. fordulójában.

 

„Nagyon nehéz meccs volt, de ez általában így szokott lenni a válogatott szünetet követően. Tudtuk, nyernünk kell, jól is kezdtünk, de aztán nagyon visszaestünk, kaptunk is két gólt. Szerencsére, fordítottunk. Ami a szabadrúgásomat illeti, már egy ideje dolgozunk ezen a variáción az edzői stábbal, a szög jó volt, szóval örülök, hogy összejött” – kezdte Kylian Mbappé – aki első szabadrúgásgólját jegyezte teljes felnőtt karrierje során, igaz, nem direkt módon, hiszen legurították neki a labdát –, majd arról is beszélt, hogy az idényben már most 33 gólnál jár. Épp annyinál, amennyivel idolja, Cristiano Ronaldo befejezte első madridi idényét. 

„Nagyon különleges érzés ez számomra. A lényeg persze mindig a győzelem, de tudod, hogy jó úton haladsz, ha bármiben is utoléred Cristiano Ronaldót, akivel egyébként gyakran beszélünk, rengeteg tanácsot ad nekem” – tette hozzá a francia szupersztár. 

SPANYOL LA LIGA
29. FORDULÓ
Real Madrid–Leganés 3–2 (Mbappé 32., 76. – az elsőt 11-esből, Bellingham 47., ill. García 33., Dani Raba 41.)

KÉSŐBB
Március 30., vasárnap
14.00: Getafe–Villarreal (Tv: Spíler2)
16.15: FC Barcelona–Girona (Tv: Spíler2)
18.30: Athletic Bilbao–Osasuna (Tv: Spíler2)
18.30: Valencia–Mallorca
21.00: Real Betis–Sevilla (Tv: Spíler2)
Március 31., hétfő
21.00: Celta Vigo–Las Palmas (Tv: Spíler2)

KORÁBBAN
Alavés–Rayo Vallecano 0–2 (Ciss 2., P. Díaz 58.)
Real Sociedad–Real Valladolid 2–1 (Oyarzabal 23., S. Gómez 68., ill. Latasa 90+4.)
Valladolid: Nikitscher Tamás csere volt, nem lépett pályára
Espanyol–Atlético Madrid 1–1 (Puado 71. – 11-esből, ill. Azpilicueta 38.)

 

Legfrissebb hírek

Ismét megműtik Ter Stegent, nem hagyja el a Barcelonát – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2025.07.24. 18:49

Marcus Rashford az FC Barcelonában folytatja – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2025.07.23. 18:57

Marcus Rashford egy lépésre attól, hogy a Barcelona játékosa legyen

Spanyol labdarúgás
2025.07.19. 16:17

Barcelona: nagyon fogy Yamal új meze

Spanyol labdarúgás
2025.07.19. 13:45

Lamine Yamal hosszabbított a Barcelonával – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2025.07.16. 20:18

Jude Bellingham túl van a műtéten

Spanyol labdarúgás
2025.07.16. 19:39

Búcsúünnepséget szervez legendájának a Real Madrid

Spanyol labdarúgás
2025.07.16. 12:30

Bellinghamet szerdán megműtik, októberig nem számíthat rá a Real Madrid

Spanyol labdarúgás
2025.07.15. 18:44
Ezek is érdekelhetik