Újabb sérült a Real Madridnál és a Barcelonánál

VARGA BALÁZSVARGA BALÁZS
Vágólapra másolva!
2024.10.08. 20:01
Éder Militaóra nem vár hosszú kihagyás (Fotó: Getty Images)
Megsérült Éder Militao, a spanyol élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (La Liga) szereplő Real Madrid védője, akárcsak a Barcelona szélsője, Ferran Torres.

Éder Militao combizma sérült meg a bal lábában – számolt be róla közleményben a Real Madrid. A belső védő elutazott Brazíliába a válogatotthoz, ahonnan a vizsgálatokat követően vissza is tért Madridba.

A Marca szerint nincs szó súlyos sérülésről a 26 éves játékos esetében, és akár már a jövő szombati, Celta Vigo elleni idegenbeli bajnoki mérkőzésen pályára léphet, ha a megfelelő ütemben halad a felépülése. A királyi gárdának azonban még fontosabb, hogy az azt követő két összecsapáson bevethető legyen a hátvéd, a Real ugyanis október 22-én a Bajnokok Ligájában a Dortmundot, négy nappal később a bajnokságban a Barcelonát látja vendégül.

Vinícius Júnior szintén kisebb problémával, nyaksérüléssel bajlódik, de jelen állás szerint ő is játékra alkalmas állapotban lesz a Celta ellen.

A Barcelonánál Ferran Torres hosszabb kihagyásra számíthat, a kétfejű combizma (biceps femoris) sérült meg a jobb lábában az Alavés elleni bajnokin – derült ki a katalán klub beszámolójából, ami nem részletezi, mikor térhet vissza a játékos. A Marca szerint minimum három hétig lesz maródi a 24 éves szélső, de valószínűbb, hogy hat-nyolc hétig tart majd a felépülése – legalábbis erről ír a The Athletic, valamint a Sport.

Mindkét sztárklubnál sok a sérült, a „habfehéreknél” nemrég Dani Carvajal, a „gránátvörös-kékeknél” Marc-André ter Stegen dőlt ki hosszú időre, ami miatt az idényük várhatóan véget is ért. Rajtuk kívül még lábadozik David Alaba, Dani Ceballos, Thibaut Courtois és Brahim Díaz, illetve Ronald Araújo, Marc Bernal, Andreas Christensen, Gavi, Fermín López és Dani Olmo.

 

 

Legfrissebb hírek

Angliából figyelik a Real brazil sztárját – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
45 perce

Trent Alexander-Arnold az idény végén távozik Liverpoolból – hivatalos

Angol labdarúgás
5 órája

Megtörtént a csoda, Lautaro Martínez játszhat a Barca elleni visszavágón – sajtóhír

Bajnokok Ligája
5 órája

Remek hangulat, alulteljesítő támadósorok – nem született gól a baszk derbin

Spanyol labdarúgás
17 órája

A hajrában fordított, és továbbra is megy a Bajnokok Ligája-helyekért a Betis

Spanyol labdarúgás
19 órája

Honvéd–Juventus döntő a Puskás–Suzuki-kupán!

Minden más foci
21 órája

PSK: a Honvéd edzője abban bízik, hogy lesz követője Puskás Ferencnek

Minden más foci
22 órája

A Barcelona után a Real Madridot is megizzasztotta a Celta Vigo

Spanyol labdarúgás
22 órája
Ezek is érdekelhetik