La Liga: Lewandowski egy félidő alatt hármat vágott, simán győzött a Barcelona

T. Z.T. Z.
Vágólapra másolva!
2024.10.06. 18:15
Lewandowskit nem lehetett megállítani az Alavés ellen (Fotó: Getty Images)
A spanyol élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (La Liga) 9. fordulójában az FC Barcelona Robert Lewandowski mesterhármasával idegenben 3–0-ra legyőzte az Alavést.

Az éllovas Barcelonára kötelező házi feladat várt az Alavés otthonában, ennek megfelelően a vendégek nem is bíztak semmit a véletlenre: Robert Lewandowski már a 7. percben megszerezte a vezetést csapatának Raphinha betekert labdáját követően (0–1).

Az Alavést megfogta a korán kapott gól, a Barcelona pedig még egy lapáttal rátett a következő percekben. A 22. percben már két gól volt a különbség a csapatok között: egy tökéletesen végigvitt kontra végén Lewandowskiról megint megfeledkeztek a hazai védők, a lengyel pedig megszerezte saját maga és csapata második gólját is – a gólpasszt ismét Raphinha adta (0–2). Ezzel azonban még nem értek véget a hazai megpróbáltatások, mivel a 32. percben megint villant Lewandowski – és néhány perc leforgása alatt klasszikus mesterhármast szerzett, amivel a Barcelona gyakorlatilag eldöntötte a három pont sorsát. Ez volt a lengyel gólvágó második mesterhármasa a spanyol bajnokságban.

A félidő vége előtt az Alavés egy érvénytelenített gólig jutott, s a fordulás után hiába rendezte sorait (és szerzett újabb érvénytelenített találatot a hajrában), már nem tudott szépíteni. A Barcelona magabiztosan győzött, és már nyolc győzelemnél tart a ligában – továbbra is vezeti a tabellát. 0–3

SPANYOL LA LIGA 
9. FORDULÓ, vasárnapi mérkőzések
Alavés–Barcelona 0–3 (Lewandowski 7., 22., 32.)
Girona–Athletic Bilbao 2–1 (Asprilla 39., Stuani 90+9. – 11-esből, ill. Sancet 41.)
KÉSŐBB
18.30: Sevilla–Real Betis (Tv: Spíler2)
21.00: Real Sociedad–Atlético Madrid (Tv: Spíler2)

SZOMBATON JÁTSZOTTÁK
Espanyol–Mallorca 2–1 (Kumbulla 18., Jofre 47., ill. Raillo 68.)
Getafe–Osasuna 1–1 (Yildirim 21., Budimir 60.)
Las Palmas–Celta Vigo 0–1 (B. Iglesias 28.)
Kiállítva: Moriba, Aspas (mindkettő Celta, 54., ill. 56.)
Real Valladolid–Rayo Vallecano 1–2 (Amallah 51., ill. De Frutos 57., 80.)
Real Madrid–Villarreal 2–0 (Valverde 14., Vinícius 73.)
PÉNTEKEN JÁTSZOTTÁK
Leganés–Valencia 0–0

   
AZ ÁLLÁS

M

Gy

D

V

L–K

Gk

P

1. Barcelona

9

8

1

28–9

+19

24

2. Real Madrid

9

6

3

19–6

+13

21

3. Villarreal

9

5

2

2

17–17

0

17

4. Atlético Madrid

8

4

4

12–4

+8

16

5. Osasuna

9

4

3

2

13–14

–1

15

6. Athletic Bilbao

9

4

2

3

13–10

+3

14

7. Mallorca

9

4

2

3

9–8

+1

14

8. Rayo Vallecano

9

3

4

2

11–9

+2

13

9. Celta Vigo

9

4

1

4

16–15

+1

13

10. Betis

8

3

3

2

8–7

+1

12

11. Girona

9

3

3

3

11–12

–1

12

12. Alaves

9

3

1

5

11–15

–4

10

13. Espanyol

9

3

1

5

9–13

–4

10

14. Sevilla

8

2

3

3

8–10

–2

9

15. Real Sociedad

8

2

2

4

6–7

–1

8

15. Getafe

9

1

5

3

6–7

–1

8

17. Leganes

9

1

5

3

5–9

–4

8

18. Valencia

9

1

3

5

5–13

–8

6

19. Valladolid

9

1

2

6

5–19

–14

5

20. Las Palmas

9

3

6

9–17

–8

3

 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik