Ismét különleges mezben lép pályára a Barcelona az El Clásicón

Sári RolandSári Roland
Vágólapra másolva!
2024.10.17. 10:25
A Coldplay logója lesz látható a Barca mezén az El Clásicón (Fotó: FC Barcelona)
A Barcelona a hivatalos Instagram-oldalán adott ki egy posztot, amelyben megmutatta, milyen mezben lép pályára október 26-án a Real Madrid ellen.

A katalánok folytatják a tavaly elkezdett szokásukat, és ismét egy zenei előadó logójával ellátott mezben állnak ki az El Clásicón. Ezúttal a világ egyik legkedveltebb bandája, a Coldplay szimbóluma lesz látható a gránátvörös-kék öltözéken. 

Az együttes minden idők legtöbbet hallgatott brit bandája a Spotify történelmében, és 11 számuk is elérte az egymilliárdos álomhatárt. 

Chris Martinéknak ráadásul már korábbi köteléke van a klubbal, hiszen a „Viva la Vida” című számuk lett a 2009-es csapat nem hivatalos himnusza, mikor a Barcelona triplázni tudott – megnyerte a spanyol bajnokságot, a Spanyol Kupát és a Bajnokok Ligáját is.

 

Legfrissebb hírek

Serie A: fiatal argentin sztárt csábítana el a tartományi riválistól az Inter – sajtóhír

Olasz labdarúgás
1 órája

Kellett a váltás – Rashford élvezi az életet Barcelonában, s alig várja az El Clásicót

Spanyol labdarúgás
4 órája

Dupla Tízes: Mbappé vagy Yamal? Alonso vagy Flick? Régi fényében csillogva jön az el Clásico

Spanyol labdarúgás
23 órája

Igor Tudor: Többet érdemeltünk volna

Bajnokok Ligája
Tegnap, 7:27

A Juventus kihagyta a ziccereit, a Real Madrid ismét győzött

Bajnokok Ligája
2025.10.22. 23:00

Továbbra is hatalmas tartozások terhelik az FC Barcelonát

Spanyol labdarúgás
2025.10.22. 11:55

A Real Madrid ellen még nem Igor Tudor állása a tét...

Bajnokok Ligája
2025.10.22. 10:23

Meghátrált a La Liga, mégsem Miamiban rendezik meg a Villarreal–Barcelona bajnokit

Spanyol labdarúgás
2025.10.21. 22:43
Ezek is érdekelhetik