Spanyolország: az RFEF ügyvivő elnöke után is nyomoznak, újabb csontvázak hullanak ki a szekrényből

M. B.M. B.
Vágólapra másolva!
2024.04.12. 17:30
Pedro Rocha a majadahondai bíróság épülete előtt (Fotó: Getty Images)
A Királyi Spanyol Labdarúgó-szövetség (RFEF) ügyvivő elnöke, Pedro Rocha után is nyomoznak a spanyol hatóságok – írja a Diario AS-ra hivatkozva a Football Espana.

A madridi lap szerint a spanyol labdarúgást irányító szervezet élére tavaly ősszel – a Kissgate-ügy miatt lemondó Luis Rubiales helyére – kerülő sportvezetőt csütörtökön hallgatta ki a rendőrség egy majadahondai bíróságon ugyanabban a korrupciós ügyben, melynek kapcsán márciusban rendőrségi razziára került sor az RFEF központjában, s hét személyt őrizetbe is vettek. Az ügy előző fejleménye volt az is, amikor az RFEF előző első emberét, Luis Rubialest is letartóztatták a hatóságok – igaz, a Kissgate-botrányba belebukó exelnököt a bírósági idézésig szabadon engedték.

Spanyol labdarúgás
2024.03.20. 17:58

Rendőrségi razzia és letartóztatások a Spanyol Labdarúgó-szövetségben

Korrupció és pénzmosás gyanúja merült fel – hét személyt letartóztattak.

Rocha eredetileg tanúként volt érintett a korrupció és pénzmosás gyanújával elrendelt nyomozásban, de az AS szerint mostanra már vádlottként kezeli őt a rendőrség, így az ügyvivő elnök a 13. személy, aki ellen eljárás folyik ez ügyben. 

Mindeközben – ugyancsak az AS információi szerint – a Nemzetközi Sportdöntőbíróság (CAS) helyt adott a spanyolországi edzőképzésért felelős szervezet (CENAFE) elnöke, Miguel Galán által benyújtott panasznak, miszerint Rocha túllépte a hatáskörét. A panasz szerint az ügyvivő elnök nem írta ki időben a Rubiales utódjáról döntő elnökválasztást, illetve olyan döntéseket hozott, amelyek nem tartoztak az ügyvivő elnökség hatáskörbe, ilyen például az alkalmazottak kinevezése és menesztése is. A legnagyobb visszhangot kiváltó személyi változás az volt, amikor Rocha szeptemberben menesztette a vb-győztes női válogatott éléről Jorge Vilda szövetségi kapitányt, s addigi segítőjét, Montse Tomét nevezte ki a helyére. 

Spanyol labdarúgás
2024.04.03. 14:26

Őrizetbe vették, de már el is engedték Luis Rubialest – videó

Hazaérkezése után, már a reptéren elfogták a spanyol szövetség korábbi elnökét.

Az RFEF egyébként a napokban választja meg új elnökét, s Rocha egyetlen jelöltként indul az elnöki székért, miután két riválisa nem tudott elegendő támogató nyilatkozatot bemutatni a választási bizottságnak. Rocha megválasztását – amely elméletileg már csak formalitás – így pont a CAS torpedózhatja meg, amennyiben eltiltja a 70 éves sportvezetőt a futballal kapcsolatos tevékenységektől, mert ez esetben új elnökjelöltre lenne szükség. Spanyol sajtóinformációk szerint a svájci Lausanne-ban székelő CAS már meghozta a Rocha elleni vizsgálat lefolytatásáról szóló döntést, de hivatalos közleményt még nem adtak ki ezzel kapcsolatban.

Legfrissebb hírek

A CAS elutasította a bűnösnek talált volt spanyol futballelnök fellebbezését

Spanyol labdarúgás
2025.02.21. 19:14

Ítélet született a Kissgate-ügyben, Luis Rubiales megúszta a börtönt

Spanyol labdarúgás
2025.02.20. 14:40

Nem indul eljárás az összeférhetetlenséggel gyanúsított spanyol játékvezető ellen

Spanyol labdarúgás
2025.02.20. 12:42

Vizsgálatot indított a spanyol szövetség az Osasuna–Real Madrid mérkőzés játékvezetője ellen

Spanyol labdarúgás
2025.02.18. 20:43

Korrupció gyanúja miatt razziázott a francia ügyészség a profi ligánál és az elnök otthonában

Francia labdarúgás
2024.11.05. 12:56

FIFA: a kizárás fenyegeti a spanyolokat, de még a 2030-as vb rendezésétől is eleshetnek

Spanyol labdarúgás
2024.10.04. 10:31

Váratlan döntés az Eb-győzelem után: eltiltották a spanyol szövetség elnökét!

Spanyol labdarúgás
2024.07.16. 14:37

Korrupciós ügyben nyomoznak Gerard Piqué után

Spanyol labdarúgás
2024.05.31. 16:52
Ezek is érdekelhetik