Vizsgálatot indított a spanyol szövetség az Osasuna–Real Madrid mérkőzés játékvezetője ellen

VARGA BALÁZSVARGA BALÁZS
Vágólapra másolva!
2025.02.18. 20:43
José Luis Munuera Montero ellen vizsgálat indult (Fotó: Getty Images)
A Királyi Spanyol Labdarúgó-szövetség (RFEF) vizsgálatot indított José Luis Munuera Montero játékvezető ellen összeférhetetlenség gyanúja miatt.

A múlt szombati Osasuna–Real Madrid mérkőzést (1–1) vezető sípmester számos kritikát kapott, miután a királyi gárda klasszisát, Jude Bellinghamet kiállította reklamálásért, emellett a fővárosiak három tizenegyest is számonkértek a 41 éves játékvezetőn. Azonban nem ennek kapcsán indított hivatalos vizsgálatot a spanyol szövetség, hanem José Luis Munuera Montero pályán kívüli üzleti tevékenysége miatt, ezzel összefüggésben lehetséges összeférhetetlenség okán.

A játékvezető ugyanis a hírek szerint egy Talentus Sports nevű cég tulajdonosa, amely tanácsadással és sportmenedzsmenttel foglalkozik. Állítólag a vállalatnak olyan ügyfelei vannak, mint a La Liga, az UEFA, az RFEF, valamint számos futballklub is, többek között az Atlético Madrid, a Manchester City, az Aston Villa és a PSG – írja a spanyol As. A lap hozzáteszi, atléticós forrásai közölték, semmiféle kapcsolatban nem áll a klub ezzel a céggel, soha nem dolgoztak együtt vele.

A megfelelőségi bizottság azt vizsgálja, hogy Munuera Montero megsértette-e a szövetség szabályzatának 9.1. cikkelyét, amely megtiltja a játékvezetőknek, hogy olyan érdekeltségekkel rendelkezzenek, melyek játékvezetői tevékenységükkel érdekellentétben állnak.

A Marca hozzáteszi, az elmúlt órákban Munuera Montero minden nyomot eltüntetett, ami a céghez kötné, például törölte saját LinkedIn-profilját, ahol a vállalat adatai is fel voltak tüntetve.

A vizsgálat még csak most kezdődött, egyelőre a bizonyítékok gyűjtése zajlik, de amennyiben bebizonyosodik, hogy Munuera Montero megszegte az etikai kódex szabályait, 100 ezer eurós büntetéssel sújthatják, sőt, akár ötéves eltiltást is kaphat.

 

 

Legfrissebb hírek

Matías Almeyda személyében egy „trófeamágnes” lett a Sevilla új vezetőedzője

Spanyol labdarúgás
2025.06.16. 19:54

Börtönre ítélték a Vinícius-bábut felakasztó Atlético-fanatikusokat

Spanyol labdarúgás
2025.06.16. 17:13

La Liga: előnybe került a Mirandés az osztályozón

Spanyol labdarúgás
2025.06.15. 21:25

Spanyol klub viheti el Kerkez Milos leendő posztriválisát Liverpoolból

Angol labdarúgás
2025.06.14. 16:56

A Barcelonától érkezett védő az Atlético Madridhoz

Spanyol labdarúgás
2025.06.09. 17:47

Real Madrid: megtartotta első edzését Xabi Alonso

Spanyol labdarúgás
2025.06.09. 17:30

Raphinha lett az idény legjobb játékosa a La Ligában

Spanyol labdarúgás
2025.06.06. 15:48

Klausz Milán visszatér Zalaegerszegre, Gattuso távozott a Hajduk Splittől

Minden más foci
2025.06.05. 09:23
Ezek is érdekelhetik