Hiába a 23 trófea, Dani Alves már nem a Barcelona legendája

DOMONKOS BÁLINTDOMONKOS BÁLINT
Vágólapra másolva!
2024.02.27. 11:22
A felkészülési mérkőzésekkel együtt az FC Barcelonában 431 meccsen pályára lépő Dani Alves már bekerült a klub legendái közé, de letartóztatása után eltávolították onnan (Fotó: Getty Images)
Azt követően, hogy néhány héttel ezelőtt négy és fél év börtönbüntetésre ítélték, kikerült az FC Barcelona legendás játékosai közül Dani Alves.

A gránátvörös-kékeket 2008 és 2016, majd 2021 és 2022 között erősítő brazil játékos a spanyol bajnokságot hatszor, a Király-kupát és a spanyol Szuperkupát négyszer-négyszer, a Bajnokok Ligáját, az európai Szuperkupát és a klubvilágbajnokságot három-három alkalommal nyerte meg a csapattal, de már nem számít a klub legendájának.

Mint ismert, Dani Alvest több mint egy évvel ezelőtt vádolta meg egy nő szexuális erőszakkal, majd a labdarúgót őrizetbe vették, s többször is változtatott vallomásán, végül február 22-én négy és fél éves börtönbüntetést kapott.

A katalán Sport.es azt írja, hogy az FC Barcelona az ítélet után eltávolította Dani Alvest a klub legendás labdarúgói közül.

A lap megjegyzi, a gránátvörös-kékek óvatosan nyilvánultak meg döntésük kapcsán, ugyanis fenntartják Alves ártatlanságának vélelmét, hiszen a játékos fellebbezett az ítélet ellen.

 

Legfrissebb hírek

„Olyan nincs, hogy nem akarok játszani” – Valverde reagált a kritikákra

Spanyol labdarúgás
2025.10.01. 16:52

Luís Enrique Pedriről: Ő Harry Potter, remélem, nem hozza a varázspálcáját

Bajnokok Ligája
2025.10.01. 11:58

Sokba került a kihagyott tizenegyes a Valenciának, az Oviedo mindhárom pontot elvitte a Mestallából

Spanyol labdarúgás
2025.09.30. 22:08

Tovább íródik a Camp Nou-saga: most október közepe az újranyitás várható időpontja

Bajnokok Ligája
2025.09.30. 15:09

BL: nem játszik a Barcelona ellen a PSG aranylabdása és kapitánya sem

Bajnokok Ligája
2025.09.30. 12:46

Deco: Nekünk egy játékos sem fog diktálni

Spanyol labdarúgás
2025.09.30. 10:49

„Mbappé elveszi a kenyeredet” – könyörtelen beszólást kapott Vinícius Júnior

Spanyol labdarúgás
2025.09.30. 09:06

Hosszabbított a súlyos sérüléséből felépülő középpályásával a Barcelona

Spanyol labdarúgás
2025.09.29. 18:23
Ezek is érdekelhetik