La Liga: egy rekord, melyet még Messi és Ronaldo sem tudott megdönteni

D. S. B.D. S. B.
Vágólapra másolva!
2023.08.16. 16:06
null
Hugo Sánchez rekordja minden bizonnyal még sokáig érvényben lesz (Fotó: Getty Images)
Már-már azt gondolhattuk, hogy a két zseni, a hétszeres aranylabdás Lionel Messi és az ötszörös aranylabdás Cristiano Ronaldo a létező összes rekordot megdöntötte, amíg 2004 és 2021 között a spanyol élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (La Liga) játszott, s bár ők ketten valóban rengeteg csúcsot tartanak, néhány nem az ő nevükhöz köthető – hoztunk egy nem akármilyen rekordot.

 

A mexikói válogatott Hugo Sánchez a helyi UNAM játékosa volt 1976 és 1982 között, amely előbb az amerikai San Diego Sockersnek, aztán a spanyol Atlético Madridnak adta kölcsön, majd a „matracosok” végleg megszerezték, s három év alatt 91 meccsen 46-szor volt eredményes.

Sánchez ezt követően, 1985-ben igazolt a városi rivális Real Madridhoz (nem közvetlenül az Atletitől, hanem néhány napra visszaszerződött az UNAM-ba), melyben szintén remek teljesítményt nyújtott: miközben egymás után ötször nyerte meg a spanyol bajnokságot a klubbal, minden sorozatot figyelembe véve 283 mérkőzésen 208 gólt szerzett.

Ráadásul négy egymást követő idényben is legalább 27-szer volt eredményes, az 1989–1990-es kiírásban pedig nem akármilyen rekordot állított fel: 38 góljával egyrészt megdöntötte a La Liga addigi gólrekordját, másrészt mind a 38 (!) találatát egyetlen érintésből szerezte – akadt köztük csodaszép kapáslövés és ollózós gól is!

Sánchez góljainak száma egészen a 2010–2011-es idényig számított ligarekordnak, amikor is Cristiano Ronaldo 40 találattal elhódítva a gólkirályi címet megdöntötte, de az egy érintésből szerzett 38 bajnoki találat továbbra is vonatkozó csúcs – és alighanem sokat kell még várnunk arra, hogy valaki túlszárnyalja.

@pubitysport Imagine scoring 38 goals all with your FIRST TOUCH #hugosanchez #realmadrid #halamadrid #madridista #footy #football #futbol #futebol #soccer #cr7 #cristianoronaldo #ronaldo #fy #footballtiktok original sound - PubitySport

 

Legfrissebb hírek

Sorozatban ötödször sújthat le a Real Madridra a Barcelona

Spanyol labdarúgás
3 órája

Laporta az el Clásico előtt: A Real Madrid befolyásolni akarja a bírókat

Spanyol labdarúgás
4 órája

Három tizenegyest és hat gólt hozó meccsen ikszelt a Girona; hazai pályán kapott ki a Bilbao a La Ligában

Spanyol labdarúgás
16 órája

Lamine Yamal a Real Madridról: Csalnak és panaszkodnak

Spanyol labdarúgás
Tegnap, 10:08

Mikel Oyarzabal duplázott, a Real Sociedad két vállra fektette a Sevillát

Spanyol labdarúgás
2025.10.24. 23:06

Hansi Flick nem ülhet a kispadon a vasárnapi el Clásicón

Spanyol labdarúgás
2025.10.24. 19:19

Kérdéses Raphinha szereplése a vasárnapi el Clásicón – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2025.10.24. 16:28

Kellett a váltás – Rashford élvezi az életet Barcelonában, s alig várja az El Clásicót

Spanyol labdarúgás
2025.10.24. 12:05
Ezek is érdekelhetik