La Liga: immár hivatalos, menesztette vezetőedzőjét a Sevilla

Vágólapra másolva!
2023.03.21. 11:03
null
Sampaolit bő fél éven belül a Marseille-től és a Sevillától a elküldték... (Fotó: Getty Images)
Korábban már beszámoltunk a valószínűségéről, de immár hivatalos: a spanyol élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (La Liga) érdekelt Sevilla FC menesztette az idény közben kinevezett vezetőedzőjét, Jorge Sampaolit. 


A 63 éves argentin szakembert 2022 október 6-án nevezték ki a távozó Julen Lopetegui helyére, de a történelme egyik legrosszabb idényét teljesítő Sevilla teljesítménye ennek ellenére nem mutatott drasztikus javulást.

Sampaoli érkezése 31 tétmérkőzésen irányította Rakiticékat, ezeken a meccseken 13 győzelem, 6 döntetlen és 12 vereség volt a csapat mérlege. A Sevilla az előző fordulóban 2–0-s vereséget szenvedett a kiesőjelölt Getafe otthonában és jelenleg csak két ponttal áll a veszélyzóna felett – ez a mérkőzés jelentette az utolsó cseppet a klubvezetőség poharában.

A klub kedden hivatalosan is bejelentette a hétfői értesüléseket:

 

A Marca már azt is tudni véli, ki lesz Sampaoli utódja: a madridi sportlap szerint a kiesőjelölt csapatok benn tartására „szakosodó”, jelenleg munka nélküli José Luis Mendilibar lesz a Sevilla következő mestere.

AZ ÁLLÁS
1. FC Barcelona 26 22 2 2 49–9 +40 68
2. Real Madrid 26 17 5 4 51–21 +30 56
3. Atlético Madrid 26 15 6 5 42–19 +23 51
4. Real Sociedad 26 14 6 6 35–24 +11 48
5. Real Betis 26 13 6 7 34–26 +8 45
6. Villarreal 26 12 5 9 32–24 +8 41
7. Athletic Bilbao 26 10 6 10 36–28 +8 36
8. Rayo Vallecano 26 9 9 8 31–30 +1 36
9. Celta Vigo 26 9 7 10 32–35 –3 34
10. Osasuna 26 9 7 10 22–27 –5 34
11. Mallorca 26 9 5 12 22–27 –5 32
12. Girona 26 8 7 11 40–41 –1 31
13. Getafe 26 7 8 11 27–34 –7 29
14. Sevilla 26 7 7 12 29–42 –13 28
15. Cádiz 26 6 10 10 21–38 –17 28
16. Valladolid 26 8 4 14 20–38 –18 28
17. Espanyol 26 6 9 11 32–42 –10 27
18. Valencia 26 7 5 14 28–31 –3 26
19. Almería 26 7 5 14 30–45 –15 26
20. Elche 26 2 7 17 19–51 –32 13

 

Legfrissebb hírek

Hansi Flick: Mi a Barcelona vagyunk, nem a Real Madrid

Spanyol labdarúgás
20 órája

Sajtóhír: megvan a megegyezés, Alexander-Arnold igent mondott a Real Madridnak

Angol labdarúgás
2025.03.25. 12:50

Az FC Barcelona játékmesterét csak csapata triplázása esetén érdekli az Aranylabda

Spanyol labdarúgás
2025.03.25. 11:11

Arda Güler: Biztos vagyok benne, hogy sikeres leszek Madridban

Spanyol labdarúgás
2025.03.25. 09:16

Luis Arregui: Az Osasunánál a szurkoló és az identitás a minden

Spanyol labdarúgás
2025.03.22. 08:23

Elutasították a fellebbezést, egy hét múlva pótolják az FC Barcelona–Osasuna mérkőzést

Spanyol labdarúgás
2025.03.20. 17:40

Lamine Yamal: Az NL-t is meg akarom nyerni

Spanyol labdarúgás
2025.03.19. 18:06

A madridi Marca szerint is mindent vihet a Barcelona

Spanyol labdarúgás
2025.03.19. 14:43
Ezek is érdekelhetik