PL: a másodosztályból érkezhet a Soton új menedzsere

M. B.M. B.
Vágólapra másolva!
2022.11.08. 11:12
null
A Championshipből érkezik az új Soton-menedzser? (Fotó: Getty Images)
Nathan Jones a tegnap menesztett Ralph Hasenhüttlt válthatja a „szentek” kispadján.

 

Mint beszámoltunk róla, az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (Premier League) szereplő Southampton a Newcastle Unitedtől elszenvedett hazai vereség után döntött úgy, hogy megválik Ralph Hasenhüttl menedzsertől és segítőjétől, Richard Kitzbichlertől. A tabella 18., kieső helyén álló klub a másodosztályú Luton Town csapatát irányító Nathan Jonesszal fog tárgyalni még ma este – ezt a másodosztályú klub jelentette be a hivatalos honlapján.

„A Luton Town megerősíti, hogy megadta az engedélyt a Southamptonnak arra, hogy tárgyaljon Nathan Jones menedzserrel a Stoke City elleni mérkőzés után. Szeretnénk kiemelni, hogy az élvonalbeli klub a megfelelő módon vette fel velünk a kapcsolatot, valamint hogy köztünk, Nathan és a Southampton között továbbra is baráti a viszony” – áll az angol másodosztályú labdarúgó-bajnokság (Championsip) 8. helyén álló együttes közleményében.

A 49 éves walesi szakember jelenleg a második időszakát tölti a Luton Town kispadján, amelyet a 2017–2018-as évad végén feljuttatott a negyedosztályból (League Two) a harmadik vonalba (League One).


 

Legfrissebb hírek

Woltemade volt a nyerőember, először győzött a Newcastle

Angol labdarúgás
50 perce

Az Arsenal elrontotta Ange Postecoglou bemutatkozását

Angol labdarúgás
3 órája

De ezt már megnyerte: Szoboszlai Dominiké augusztus legszebb gólja a Premier League-ben!

Légiósok
Tegnap, 14:17

Donnarumma: Guardiolánál játszani a legjobb, ami egy futballistával történhet

Angol labdarúgás
Tegnap, 13:39

Szoboszlaira is lehetett szavazni, de Grealish lett augusztus legjobbja a Premier League-ben

Angol labdarúgás
Tegnap, 13:11

A Liverpool-szurkolók Szoboszlai gólját választották augusztus legszebb találatának

Angol labdarúgás
2025.09.11. 16:15

Michael Owen továbbra is úgy gondolja, hogy Harry Kane rossz döntést hozott

Német labdarúgás
2025.09.11. 11:59

Szerződése lejártával távozott, most újra aláírt a kapus a WHU-hoz

Angol labdarúgás
2025.09.10. 17:40
Ezek is érdekelhetik