Barcelona: a Liverpooltól érkezhet a következő visszatérő

K. T. I.K. T. I.
Vágólapra másolva!
2021.11.15. 16:33
null
Thiago Alcantara lehet az FC Barcelona következő visszatérője (Fotó: AFP)
Alighogy hivatalos lett Dani Alves visszatérése az FC Barcelonához, a katalánok újabb korábbi játékost csábítanának „haza": az El Mundo Deportivo beszámolója szerint a frissen kinevezett vezetőedző, Xavi Thiagót szeretné kölcsönvenni a Liverpooltól. 

 

A spanyol lap beszámolója szerint a 30 éves játékost örömmel látnák ismét a Camp Nouban, ám akad egy probléma: a Barcelonának nem áll rendelkezésére a megfelelő összeg ahhoz, hogy kivásárolja a spanyol középpályást a liverpooli szerződéséből. Éppen ezért első körben fél vagy másfél éves kölcsönvételben gondolkodnak a katalánok, lehetőség szerint opciós jogot kötve Thiagóra.

A középpályás 2005-től nevelkedett a La Masián, majd 2008-ban debütált az FC Barcelona felnőttcsapatában, összesen 101 tétmeccsen lépett pályára az együttesben, a többi között négy bajnoki címet, Király-kupát és Bajnokok Ligáját is nyert a csapattal, mielőtt 2013-ban a Bayern München játékosa lett.

Tavaly nyári érkezése óta Thiago közel sem nélkülözhetetlen Liverpoolban – igaz, ebben sorozatos sérülései is közrejátszottak –, emiatt az sem elképzelhetetlen, hogy Jürgen Klopp a játékos kérésére ne lenne hajlandó elengedni őt a nevelőegyesületéhez. A futballista ebben az idényben csupán 250 játékpercnél jár, s jelenleg is sérült.

A spanyol válogatott játékos szűk másfél év alatt 37 tétmeccsen kapott lehetőséget a Liverpoolban, ám ezek töredékét futballozta csak végig.

Szerződése 2024-ig szól a Premier League-ben jelenleg negyedik helyen álló együttessel.

Az FC Barcelona pillanatnyilag a 9. pozíciót foglalja el a spanyol élvonal, azaz a La Liga tabelláján.

Legfrissebb hírek

Dupla Tízes: Mbappé vagy Yamal? Alonso vagy Flick? Régi fényében csillogva jön az el Clásico

Spanyol labdarúgás
33 perce

Szoboszlai kiválóan futballozott, a Liverpool öt gólt vágott Frankfurtban

Bajnokok Ligája
18 órája

Továbbra is hatalmas tartozások terhelik az FC Barcelonát

Spanyol labdarúgás
Tegnap, 11:55

Enrique Guardiolát előzte, Haaland Cristiano Ronaldo nyomdokaiban a BL történetének leggólgazdagabb játéknapján

Bajnokok Ligája
Tegnap, 11:24

Meghátrált a La Liga, mégsem Miamiban rendezik meg a Villarreal–Barcelona bajnokit

Spanyol labdarúgás
2025.10.21. 22:43

Ötgólos BL-győzelemmel hangolt a Barcelona a vasárnapi el Clásicóra

Bajnokok Ligája
2025.10.21. 20:39

A Real Madrid megfellebbezte a tengerentúlon sorra kerülő Barca-meccset

Spanyol labdarúgás
2025.10.21. 18:53

Nagyot zuhant a Liverpool, élre állt a címvédő BL-erősorrendünkben

Bajnokok Ligája
2025.10.21. 11:28
Ezek is érdekelhetik