La Liga 2: az Espanyol egy év után visszajutott az élvonalba

SZ. R.SZ. R.
Vágólapra másolva!
2021.05.08. 22:43
A Real Zaragoza elleni 0–0-s döntetlennek köszönhetően biztossá tette feljutását az élvonalba az Espanyol a spanyol másodosztályú labdarúgó-bajnokság 38. fordulójában.

A kiegyenlített összecsapáson a sok helyzet ellenére egyik csapat sem tudta bevenni a másik kapuját, az Espanyol azonban így is örülhetett. A listavezető katalán együttes ezzel az egy ponttal bebiztosította feljutását az élvonalba, így tavalyi kiesését követően rögtön vissza is jutott a La Ligába.


A második, szintén biztos feljutást jelentő helyért még a Mallorca és az Almería is harcban van: előbbinek 38 mérkőzésen 72, utóbbinak 38 találkozón 66 pontja van. Az osztályozós rájátszást érő helyeken az Almería mellett a Leganés, a Sporting Gijón és a Girona áll.

SPANYOL LA LIGA 2
38. FORDULÓ

Real Zaragoza–Espanyol 0–0

Legfrissebb hírek

Meghátrált a La Liga, mégsem Miamiban rendezik meg a Villarreal–Barcelona bajnokit

Spanyol labdarúgás
39 perce

A Real Madrid megfellebbezte a tengerentúlon sorra kerülő Barca-meccset

Spanyol labdarúgás
4 órája

Alaba megsérült, Carvajal és Alexander-Arnold közel a visszatéréshez a Real Madridban

Spanyol labdarúgás
5 órája

„Érdekes, hogy pont most történt” – Laporta Flick kiállításáról

Spanyol labdarúgás
Tegnap, 12:48

„Ezért gyűlöl téged mindenki” – ismét Vinícius volt a figyelem középpontjában a Real Madrid bajnokiján

Spanyol labdarúgás
Tegnap, 9:09

Mbappé döntött, a Real Madrid három pontot szerzett a Getafe otthonában

Spanyol labdarúgás
2025.10.19. 22:58

La Liga: gyenge meccsen ikszelt az Elche és a Bilbao

Spanyol labdarúgás
2025.10.19. 16:06

Flick a kiállításáról: Nem támadtam a játékvezetőt...

Spanyol labdarúgás
2025.10.19. 12:36
Ezek is érdekelhetik