Real Madrid: Raúl is elkapta a koronavírust

MTI/B. D. K.MTI/B. D. K.
Vágólapra másolva!
2021.01.19. 19:08
null
Raúl nélkül kell nyernie a Castillának (Fotó: Getty Images)
Raúl González, a Real Madrid labdarúgóklub második csapatának vezetőedzője pozitív koronavírustesztet produkált, így a következő napokat házi karanténban tölti.

 

A Castilla trénere így nem ülhet a kispadon vasárnap a Getafe második csapata elleni mérkőzésen. A találkozó több mint egy hónap után az első összecsapása lesz az együttesnek, amely legutóbb december 13-án, az Atlético Madrid tartalékegyüttese ellen lépett pályára.

Raúl González 16 idényen keresztül volt tagja a Real Madrid felnőttkeretének, a klubbal három Bajnokok Ligáját, két klubvilágbajnokságot, egy európai Szuperkupát, hat bajnoki címet és négy spanyol Szuperkupát nyert. A Castilla kispadjára 2019 júniusában nevezték ki.

Legfrissebb hírek

Meghátrált a La Liga, mégsem Miamiban rendezik meg a Villarreal–Barcelona bajnokit

Spanyol labdarúgás
58 perce

Labdarúgás: öttel nyertek az U19-es lányok az Eb-selejtezőn

Utánpótlássport
6 órája

Labdarúgás: több mint 1100 fiatalperc az NB I 10. fordulójában

Utánpótlássport
14 órája

A nyakvágó hely – Kő András publicisztikája

Minden más foci
23 órája

Mbappé döntött, a Real Madrid három pontot szerzett a Getafe otthonában

Spanyol labdarúgás
2025.10.19. 22:58

„A siker nem véletlen” – Cristiano Ronaldo üzent a bombagólja után

Minden más foci
2025.10.19. 13:55

Csereembereknek köszönheti a győzelmet az Atlético

Spanyol labdarúgás
2025.10.18. 23:01

A 93. percben született Araújo-góllal nyert a Barcelona

Spanyol labdarúgás
2025.10.18. 18:10
Ezek is érdekelhetik