Real: Jovics? Könnyű azt mondani, hogy én vagyok a hibás – Zidane

T. D.T. D.
Vágólapra másolva!
2021.01.19. 14:55
null
Zidane nem érti, miért őt kritizálják (Fotó: AFP)
Kedden megtartotta szokásos mérkőzés előtti sajtótájékoztatóját Zinédine Zidane, a Real Madrid vezetőedzője. A francia szakembert természetesen a kölcsönadása után a Bundesligában remekül nyitó Luka Jovicsról is megkérdezték.

Mint ismert, a Real Madridban másfél év alatt két gólt szerző szerb támadót a királyiak nemrég kölcsönadták korábbi klubjának, az Eintracht Frankfurtnak, ahol az első mérkőzésén szűk fél óra kellett neki ahhoz, hogy két gólt is szerezzen.

„Örülök neki, tetszett, amit láttam tőle – mondta Zidane Jovics hétvégi teljesítményéről. – Neki és mindenki másnak is a legjobbakat kívánom.”

Ám ennyivel nem „úszta meg” a témát a vezetőedző, Joviccsal kapcsolatosan szóba került Asraf Hakimi és Sergio Reguilón példája is, mivel korábban mindketten a Real Madrid kötelékébe tartoztak (előbbi tizenhét, utóbbi huszonkét meccset kapott a felnőttek között), de most a spanyol fővárostól távol, az Interben és a Tottenhamben nyújtanak jó teljesítményt.

„Megint én vagyok a hibás, mint mindig. Könnyű azt mondani, hogy az edző hibázott. A Real Madrid nehéz terep játékosként, én is megéltem ezt. Vannak pillanatok, amikor a játékosok inkább távoznak, hogy megmutassák a tudásukat. Ez a helyzet Lukával is. Szerintem jó, hogy megvásároltuk, örülnék neki, ha egy nap Madridban is ugyanígy teljesítene. De a klubon kívül és belül játszani egészen más. Lukának van jövője, és ezt Madridban is megmutathatja, ahogy mindenki más is. Itt mindig nagyon erős a versenyhelyzet, de ez nem az edző hibája.”

A fővárosi alakulat szerdán 21 órától az Alcoyano ellen lép pályára a spanyol Király-kupában.

JANUÁR 20., SZERDA

SPANYOL KIRÁLY-KUPA
A LEGJOBB 16 KÖZÉ JUTÁSÉRT

21.00: Alcoyano–Real Madrid (Tv: Sport1)

Legfrissebb hírek

Lewandowski duplázott, a Barcelona sima győzelemmel búcsúzott az idénytől

Spanyol labdarúgás
7 órája

Xabi Alonso a Real Madrid új edzője – hivatalos

Spanyol labdarúgás
17 órája

Győzelmével megmenekült az Espanyol; a Leganés hiába intézte el simán Nikitscheréket, kiesett

Spanyol labdarúgás
2025.05.24. 23:15

A Real Madrid győzelemmel búcsúztatta Modricot és Ancelottit

Spanyol labdarúgás
2025.05.24. 18:29

La Liga: a Betis döntetlennel hangolt a Konferencialiga-döntőre

Spanyol labdarúgás
2025.05.23. 22:58

Valladolid: Ronaldo eladja a klub többségi tulajdonát

Spanyol labdarúgás
2025.05.23. 18:29

A rekorder edző hosszabbított az Athletic Bilbaóval

Spanyol labdarúgás
2025.05.23. 17:48

„Rémálom-igazolásként” kezdte, aranylabdás Real Madrid-legendaként búcsúzik – portré a távozó Luka Modricról

Spanyol labdarúgás
2025.05.23. 16:31
Ezek is érdekelhetik