La Liga: az utolsó utáni pillanatban jutott az élvonalba az Elche

Vágólapra másolva!
2020.08.23. 23:59
null
Öt év után ünnepelhetik az élvonalba jutást (Fotó: Twitter.com)
A spanyol labdarúgó-élvonalért zajló rájátszás döntőjének visszavágóján az Elche Pere Milla 96. percben szerzett góljával 1–0-ra nyert a Girona ellen, és miután az első meccsen nem találtak be a csapatok, kiharcolta a feljutást, így 2015 után szerepelhet újra a La Ligában.

Gól nélkül zárult a spanyol másodosztályból való feljutásért vívott rájátszás döntőjének első meccse, és nagyon sokáig úgy tűnt, a második is. Habár a 60. percben Cristhian Stuani kiállítása miatt emberelőnybe került az Elche, a Girona mégis majdnem kihúzta a hosszabbításig, de csak majdnem.

Az előre jelzett hat perc ráadás legvégén érkeztek ugyanis az Elche cseréi: a bő húsz perce pályán lévő Fidel beadását a második félidő elején pályára lépő Milla bólintotta közelről a bal alsó sarokba.

Ezzel az Elche megnyerte a rájátszást, és 2015-ös kiesése – valamint időközben a harmadik vonal megjárása... – után a következő idényben ismét az élvonalban szerepelhet.

SPANYOL LA LIGA
RÁJÁTSZÁS A FELJUTÁSÉRT, DÖNTŐ, VISSZAVÁGÓ
Girona–Elche 0–1
(Milla 96.)
Az első mérkőzésen: 0–0

A párharc győztese 1–0-s összesítéssel az Elche.

 

Legfrissebb hírek

Lewandowski duplázott, a Barcelona sima győzelemmel búcsúzott az idénytől

Spanyol labdarúgás
6 órája

„Hihetetlen utazás volt, tele érzelmekkel” – a Real Madrid is bejelentette Ancelotti távozását

Spanyol labdarúgás
2025.05.23. 11:41

A Barcelona meghosszabbította a sikeredző Hansi Flick szerződését – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2025.05.21. 19:55

A Real Madrid bejelentette Kerkez csapattársának szerződtetését – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2025.05.17. 12:26

A bekapcsolt locsoló sem rontotta el a Barcelona kedvét, Laporta is táncra perdült – videók

Spanyol labdarúgás
2025.05.16. 08:54

„Az idény második fele hihetetlen volt” – Hans-Dieter Flick a Barcelona bajnoki címe után

Spanyol labdarúgás
2025.05.16. 07:47

Büntetőeljárás indult a Real Madrid hátvédjével szemben

Spanyol labdarúgás
2025.05.15. 10:55

NHL: hosszabbításban jutott tovább a Vegas ellen az Oilers

Amerikai sportok
2025.05.15. 08:56
Ezek is érdekelhetik