Barcelona: visszatér a függőleges csíkozás, ilyen az új mez

T. D.T. D.
Vágólapra másolva!
2020.07.08. 09:45
Habár az FC Barcelona hivatalosan még nem mutatta be, a Nike honlapján már fellelhető a katalán klub 2020–2021-es idényben használatos hazai meze.

Az új dresszen visszatér a függőleges minta a jelenlegi idényre behozott négyzetrácsos felsőrész helyett. A gránátvörös és kék sávok között egy-egy vékony sárga csík is megjelenik majd, valamint a nyakrész is sárga lesz.

Nem véletlen, ha ismerősnek tűnik a stílus: a katalánok a 2010–2011-es idényben is hasonló felszerelésben futballoztak, illetve az 1919–1920-as idényben is ezzel csaknem megegyező felsőket hordtak. A hírek szerint az idegenbeli dressz fekete-arany, a harmadik számú rózsaszín, míg a negyedik számú gránátvörös-kék lehet – rajta a katalán zászló, a Senyera mintájával.

A Goal szerint Messiék ma, az Espanyol elleni meccsen már ebben a mezben lépnek pályára.

A Nike honlapján már a mérkőzések előtt használatos új dressz is elérhető. új dresszen visszatér a függőleges minta a jelenlegi idényre behozott négyzetrácsos felsőrész helyett. A gránátvörös és kék sávok között egy-egy vékony sárga csík is megjelenik majd, valamint a nyakrész is sárga lesz.

Nem véletlen, ha ismerősnek tűnik a stílus: a katalánok a 2010–2011-es idényben is hasonló felszerelésben futballoztak, illetve az 1919–1920-as idényben is ezzel csaknem megegyező felsőket hordtak. A hírek szerint az idegenbeli dressz fekete-arany, a harmadik számú rózsaszín, míg a negyedik számú gránátvörös-kék lehet – rajta a katalán zászló, a Senyera mintájával.

A Goal szerint Messiék ma, az Espanyol elleni meccsen már ebben a mezben lépnek pályára.

A Nike honlapján már a mérkőzések előtt használatos új dressz is elérhető.

Card

SPANYOL LA LIGA
35. FORDULÓ
22.00:FC Barcelona–Espanyol (Tv: Spíler2) – élőben az NSO-n!

Legfrissebb hírek

Elaltatta magát az Atlético Madrid, és kikapott az Espanyoltól

Spanyol labdarúgás
9 órája

A regisztrációs problémák ellenére a Getafe győzelemmel rajtolt, nyert az Athletic Bilbao is

Spanyol labdarúgás
11 órája

Flick saját csapatát kritizálta a Barcelona könnyed győzelme után

Spanyol labdarúgás
18 órája

Az Alavés hajrágóllal győzte le a Levantét

Spanyol labdarúgás
2025.08.16. 23:40

Két mallorcai piros, három barcelonai gól, a címvédő könnyed győzelemmel kezdte a La Liga új idényét

Spanyol labdarúgás
2025.08.16. 21:33

Marcus Rashfordot és Joan Garcíát regisztrálta az FC Barcelona

Spanyol labdarúgás
2025.08.16. 13:46

A Rayo Vallecano nyerte az első meccset a spanyol bajnokságban

Spanyol labdarúgás
2025.08.15. 21:06

Mindkét madridi óriás erősödött, de vajon ez elég-e a Barcelona megállításához?

Spanyol labdarúgás
2025.08.15. 17:38
Ezek is érdekelhetik