La Liga: több mint három év után játszott újra a Villarreal csapatkapitánya

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2020.06.23. 17:09
null
Bruno Soriano 2017 májusa óta először játszott bajnokin (Fotó: AFP)
Makacs sérülése miatt a visszavonulást fontolgatta Bruno Soriano, a Villarreal labdarúgócsapatának kapitánya.

 

A 36 éves középpályás hétfőn, a Sevilla elleni bajnoki mérkőzés (2–2) 88. percében lépett pályára. Ezt megelőzően legutóbb 2017 májusában játszhatott, azóta többször is kiújult a térdsérülése, ezért nem futballozhatott.

„Olyan régen játszottam legutóbb, hogy nem is tudom, mit mondjak. Természetesen nagyon boldog vagyok, a visszatérés nagy öröm számomra, illetve a családtagjaim és a klubtársaim számára is” – idézte a Marca című spanyol sportnapilap a tízszeres válogatott Sorianót.

Aki hozzátette, az elmúlt több mint három évben sokszor próbált visszatérni, de nem járt sikerrel, mert több térdműtétre is szüksége volt a gyógyuláshoz. Elismerte, a legnehezebb időszakokban azt gondolta, talán jobb lenne visszavonulni.

Soriano az egész profi pályafutását a Villarrealban töltötte, több mint 400 mérkőzésen játszott a klub színeiben.

Legfrissebb hírek

Sorozatban ötödször sújthat le a Real Madridra a Barcelona

Spanyol labdarúgás
2 órája

Laporta az el Clásico előtt: A Real Madrid befolyásolni akarja a bírókat

Spanyol labdarúgás
2 órája

Három tizenegyest és hat gólt hozó meccsen ikszelt a Girona; hazai pályán kapott ki a Bilbao a La Ligában

Spanyol labdarúgás
15 órája

Lamine Yamal a Real Madridról: Csalnak és panaszkodnak

Spanyol labdarúgás
Tegnap, 10:08

Mikel Oyarzabal duplázott, a Real Sociedad két vállra fektette a Sevillát

Spanyol labdarúgás
2025.10.24. 23:06

Hansi Flick nem ülhet a kispadon a vasárnapi el Clásicón

Spanyol labdarúgás
2025.10.24. 19:19

Kérdéses Raphinha szereplése a vasárnapi el Clásicón – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2025.10.24. 16:28

Kellett a váltás – Rashford élvezi az életet Barcelonában, s alig várja az El Clásicót

Spanyol labdarúgás
2025.10.24. 12:05
Ezek is érdekelhetik