Spanyolország: további öt pozitív koronavírus-eset

GY. F.GY. F.
Vágólapra másolva!
2020.05.10. 16:18
null
Spanyolországban újabb labdarúgóktól vett pozitív tesztekről számoltak be (Fotó: AFP)
A La Liga jelentése szerint újabb, a spanyol első és másodosztályban szereplő futballisták fertőződtek meg a koronavírussal.

 

Nincs megállás, a nemzetközi topligák egyik legfényesebbike, az európai bajnokságok túlnyomó többségéhez hasonlóan szünetelő La Liga újabb öt koronavírusos labdarúgóról tett közzé jelentést. A futballisták nevét nem hozták nyilvánosságra, csak annyit lehet tudni, hogy első és másodosztályú klubok kötelékébe tartoznak, tüneteik nincsenek, és mindannyian el vannak különítve. A teszteléseiket folytatják, és a protokoll szerint majd akkor csatlakozhatnak csapataikhoz, ha egymást követő két eredményük is negatív lesz.

A spanyol liga a múlt héten kezdte ellenőrizni a játékosokat a folyamat részeként, amelynek célja, hogy a tréningek újrakezdése után júniusban, zárt kapuk mögött ismét bajnoki mérkőzéseket rendezhessenek a koronavírus-járvány által alaposan megtépázott Spanyolországban. Az egyéni edzéseket már több klub, így a listavezető Barcelona is elkezdte.

Legfrissebb hírek

„Olyan nincs, hogy nem akarok játszani” – Valverde reagált a kritikákra

Spanyol labdarúgás
Tegnap, 16:52

Sokba került a kihagyott tizenegyes a Valenciának, az Oviedo mindhárom pontot elvitte a Mestallából

Spanyol labdarúgás
2025.09.30. 22:08

Tovább íródik a Camp Nou-saga: most október közepe az újranyitás várható időpontja

Bajnokok Ligája
2025.09.30. 15:09

„Mbappé elveszi a kenyeredet” – könyörtelen beszólást kapott Vinícius Júnior

Spanyol labdarúgás
2025.09.30. 09:06

Hosszabbított a súlyos sérüléséből felépülő középpályásával a Barcelona

Spanyol labdarúgás
2025.09.29. 18:23

La Liga: elmarad a ma esti Valencia–Oviedo bajnoki

Spanyol labdarúgás
2025.09.29. 15:09

Manuel Pellegrini győztes meccsen írt történelmet a Betis kispadján

Spanyol labdarúgás
2025.09.28. 22:58

Fordított a Barcelona a Real Sociedad ellen

Spanyol labdarúgás
2025.09.28. 20:03
Ezek is érdekelhetik