Barca: már megállapodtak Lautaróról, de a koronavírus mindent átírt – sajtóhír

K. T. I.K. T. I.
Vágólapra másolva!
2020.05.12. 06:55
null
Lautaro Martínez klubváltása a koronavírus miatt eshet kútba (Fotó: AFP)
A CalcioMercato beszámolója szerint a Barcelona januárban már megegyezett az Internazionaléval Lautaro Martínez szerződtetéséről. A katalánok a sajtóban emlegetett 111 millió eurós kivásárlási záradékot aktiválták volna az argentin támadó szerződésében, akivel februárban tárgyalóasztalhoz is ültek. Aztán jött március és a koronavírus…

Korábban arról lehetett olvasni, hogy az argentint vinné – állítólag szintén tízmillió eurós évi nettó fizetés mellett – a Manchester City és a Chelsea is, Lautaro azonban leginkább a Barcelonához menne, amelynél együtt futballozhatna hatszoros aranylabdás honfitársával, Lionel Messivel.

Az argentin 2018-ban 25 millió euróért érkezett az olasz klubhoz és 2023 nyaráig írt alá. A hivatalos kivásárlási ára 111 millió euró.

A CalcioMercato beszámolója szerint januárban a Barcelona már elfogadta azt, hogyha meg akarja szerezni a labdarúgót, akkor bizony ezt az összeget ki kell fizetnie. A felek februárban már a 22 éves labdarúgó képviselőivel a személyes feltételekről is megkezdték az egyeztetéseket.

Néhány nappal korábban szintén az olasz lap számolt be arról, hogy az Inter az egyre nehezebb pénzügyi helyzetben már 80 millióért is kész elengedni a játékost, aki klubcsapatában az idény félbeszakításáig 31 mérkőzésen szerepelt, 16 gólt szerzett és négy gólpasszt adott.

A Barcelona azonban alternatív lehetőségeket keres és ennyi pénzt sem fizetne ki, helyette Arturo Vidal, Nélson Semedo és Junior Firpo játékjogát adná az Internek.

Legfrissebb hírek

Nuno Mendes volt a Barca elleni BL-meccs hőse – ő volna a világ legjobb balbekkje?

Bajnokok Ligája
6 órája

Hansi Flick megérdemeltnek tartja a PSG győzelmét

Bajnokok Ligája
8 órája

Sorozatban harmadszor nyert a Barcelona otthonában a PSG!

Bajnokok Ligája
16 órája

Aranylabdás csatára és más kulcsjátékosai nélkül lép pályára a PSG Barcelonában

Bajnokok Ligája
Tegnap, 13:12

A Bayern München 35 perc alatt lerendezte a meccsét, az Inter szintén simán nyert a BL-ben

Bajnokok Ligája
2025.09.30. 22:51

Hosszabbított a súlyos sérüléséből felépülő középpályásával a Barcelona

Spanyol labdarúgás
2025.09.29. 18:23

Fordított a Barcelona a Real Sociedad ellen

Spanyol labdarúgás
2025.09.28. 20:03

Hetekre kidőlt a Barcelona két kulcsembere, nem játszanak a PSG ellen

Spanyol labdarúgás
2025.09.26. 16:16
Ezek is érdekelhetik