Barca: olasz topklubok érdeklődnek a világbajnok támadó iránt

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2020.04.10. 11:41
null
Ousmane Dembélé három év után távozik Barcelonából? (Fotó: AFP)
A La Gazzetta dello Sport értesülései szerint Ousmane Dembélé iránt az olasz élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban szereplő Juventus és az Internazionale is érdeklődik.

 

A beszámoló szerint a francia világbajnokot nemigen marasztalják a katalánoknál, hiszen a klub Lautaro Martínez és Neymar szerződtetésén munkálkodik.

A hírek szerint a Barca 70 millió euróért már kész lenne túladni a 22 éves játékoson, aki három évvel ezelőtt 125 millióért tette át székhelyét Dortmundból Barcelonába.

A sérüléssel sokat küszködő futballista ebben az idényben csupán kilenc tétmérkőzésen szerepelt a gránátvörös-kékeknél, fellépésein pedig egy gólt szerzett.

Korábban a Liverpool érdeklődéséről is lehetett olvasni, ám jelenleg eléggé valószínűtlen, hogy Jürgen Klopp csapatában folytassa a támadó. Március végén a katalán Sport napilap arról írt, hogy Dembélé kaphat még egy esélyt a csapatnál, Quique Setién úgy véli, megfelelő erősítő programmal elérhető lesz, hogy a futballistát a jövőben elkerüljék az izomsérülések.

Legfrissebb hírek

Továbbra is hatalmas tartozások terhelik az FC Barcelonát

Spanyol labdarúgás
20 órája

Enrique Guardiolát előzte, Haaland Cristiano Ronaldo nyomdokaiban a BL történetének leggólgazdagabb játéknapján

Bajnokok Ligája
20 órája

Luis Enrique: Négy vagy öt csapat van a mi szintünkön a BL-ben, nem lesz könnyű a címvédés

Bajnokok Ligája
Tegnap, 7:52

Meghátrált a La Liga, mégsem Miamiban rendezik meg a Villarreal–Barcelona bajnokit

Spanyol labdarúgás
2025.10.21. 22:43

Ötgólos BL-győzelemmel hangolt a Barcelona a vasárnapi el Clásicóra

Bajnokok Ligája
2025.10.21. 20:39

A Real Madrid megfellebbezte a tengerentúlon sorra kerülő Barca-meccset

Spanyol labdarúgás
2025.10.21. 18:53

Alaba megsérült, Carvajal és Alexander-Arnold közel a visszatéréshez a Real Madridban

Spanyol labdarúgás
2025.10.21. 17:54

Nagyot zuhant a Liverpool, élre állt a címvédő BL-erősorrendünkben

Bajnokok Ligája
2025.10.21. 11:28
Ezek is érdekelhetik