Barca: Messi bejelentette, beleegyeztek a fizetéscsökkentésbe, sőt…

R. B.R. B.
Vágólapra másolva!
2020.03.30. 13:45
null
Messiék beleegyeztek a fizetéscsökkentésbe (Fotó: AFP)
Lionel Messi, a spanyol élvonalbeli FC Barcelona labdarúgója a közösségi oldalán jelentette be, a katalán klub játékosai elfogadták a 70 százalékos bércsökkentést, s igyekeznek mindent megtenni annak érdekében, hogy a klub egyéb alkalmazottai a koronavírus miatti válsághelyzetben is teljes fizetést kapjanak.

 

Mint ismert, a spanyol klubok közül az FC Barcelona, az Atlético Madrid és az Espanyol már jelezte, hogy a koronavírus miatti helyzetre való tekintettel kénytelen csökkenteni a fizetéseket. A helyi sajtóban arról írtak, a Barca játékosai erről nem tudtak megegyezni a klubbal.

Messi az Instagram-oldalán adott ki közleményt. Az argentin klasszis elmondta, a játékosok és a klub vezetői eddig azért nem szólaltak meg az ügy kapcsán, mert keresték a lehető legjobb megoldást.

A Barca hatszoros aranylabdás kapitánya bejelentette, a játékosok fizetése 70 százalékkal csökken a spanyolországi válsághelyzet idejére, illetve Messiék igyekeznek mindent megtenni, hogy a klub egyéb alkalmazottai teljes fizetést kapjanak.

Instagram post by Leo Messi * Mar 30, 2020 at 11:11am UTC

415.3k Likes, 9,523 Comments - Leo Messi (@leomessi) on Instagram



Legfrissebb hírek

Pintér Dániellel, Lionel Messi magyar csapattársával találkoztunk – exkluzív riportunk Miamiból

Minden más foci
3 órája

Nuno Mendes volt a Barca elleni BL-meccs hőse – ő volna a világ legjobb balbekkje?

Bajnokok Ligája
Tegnap, 9:01

Hansi Flick megérdemeltnek tartja a PSG győzelmét

Bajnokok Ligája
Tegnap, 7:24

Sorozatban harmadszor nyert a Barcelona otthonában a PSG!

Bajnokok Ligája
2025.10.01. 22:52

„Olyan nincs, hogy nem akarok játszani” – Valverde reagált a kritikákra

Spanyol labdarúgás
2025.10.01. 16:52

Harry Kane megdöntötte Lionel Messi egyik rekordját

Bajnokok Ligája
2025.10.01. 16:06

Aranylabdás csatára és más kulcsjátékosai nélkül lép pályára a PSG Barcelonában

Bajnokok Ligája
2025.10.01. 13:12

Sokba került a kihagyott tizenegyes a Valenciának, az Oviedo mindhárom pontot elvitte a Mestallából

Spanyol labdarúgás
2025.09.30. 22:08
Ezek is érdekelhetik