Sevilla: a klub legutóbbi üzlete mindenkit lesokkolt

H. K.H. K.
Vágólapra másolva!
2020.02.21. 13:55
Némileg sokkoló átigazolást jelentett be csütörtökön a Sevilla labdarúgócsapata: a gárda eladta a Vuhan Zall FC-nek Daniel Carricót.

A Sevilla – és a játékos – döntése előtt a szurkolók értetlenül állnak, a kínai élvonalban szereplő együttes székhelye ugyanis Vuhan, amely épp a központja az elmúlt hetekben számos halálos áldozatot szedő koronavírusnak, s jelenleg is karantén alatt áll.


A Super League 2020-as idénye a tervek szerint február 22-én, szombaton rajtolt volna el, de a járvány miatt határozatlan időre elhalasztották a mérkőzéseket.

A transfermarkt.de piaci portál úgy tudja, hogy a Sevilla 2 millió eurót kapott a Vuhan Zall FC-től a 31 esztendős, egyszeres portugál válogatott védő játékjogáért. A jelentések szerint Carrico Spanyolországban marad mindaddig, amíg a járvány nem múlik el.

Noha a középhátvédet a jelek szerint nem riasztotta el a tomboló koronavírus a klubváltástól, a szurkolók nem értik az üzletet, s szinte mindenki megkérdőjelezi a Sevilla és a labdarúgó döntését.

Legfrissebb hírek

La Liga: idegenben nagyon megy a Sevillának, már harmadszor nyert

Spanyol labdarúgás
2025.09.28. 16:10

La Liga: megtört a Bilbao vereségsorozata, mégsem örülhet igazán

Spanyol labdarúgás
2025.09.23. 20:59

Mikautadze első bajnoki gólja is kellett a Villarreal sikeréhez; idegenben nyert a Sevilla

Spanyol labdarúgás
2025.09.20. 23:00

Klubot váltott Ausztráliában a világbajnok spanyol futballista

Minden más foci
2025.09.16. 07:23

Szaúd-Arábia megelőzte a Premier League-et!

Minden más foci
2025.09.14. 11:31

Török klubja máris továbbadta Adama Traorét: a volt FTC-támadó Szaúd-Arábiában folytatja

Minden más foci
2025.09.13. 08:51

Továbbra is veretlen az Elche, ezúttal Sevillából rabolt pontot a La Liga újonca

Spanyol labdarúgás
2025.09.12. 23:13

Visszatért Bilbaóba az Európa-bajnok hátvéd – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2025.09.11. 22:34
Ezek is érdekelhetik