Barca: a távozó középpályás odaszúrt Valverdének

Vágólapra másolva!
2019.08.16. 16:04
null
Denis Suárez látszólag nem ápolt túl jó kapcsolatot Ernesto Valverdével (Fotó: AFP)
A Barcelona labdarúgócsapatától nyáron távozó Denis Suárez odaszúrt Ernesto Valverdének, a gránátvörös-kékek vezetőedzőjének.

 

A 25 esztendős, egyszeres spanyol válogatott középpályás idén januárban az Arsenalhoz került kölcsönbe, ám június végén visszatért nevelőegyesületéhez, nem sokáig maradt azonban Barcelonában, a gárda 12.9 millió euróért rögtön eladta Suárezt a Celta Vigónak.

A játékos vélhetően nem kifejezetten kedvelte Ernesto Valverde vezetőedzőt, akitől nem kapott túl sok lehetőséget az elmúlt években. Denis Suárez most oda is szúrt a szakembernek.

„Mióta távoztam, egyáltalán nem beszéltem Valverdével – árulta el Denis Suárez a Cadena SER rádiócsatornának. – Nem keresett, még csak el sem köszönt tőlem, szó szerint semmi kapcsolat nem volt köztünk. Csak szeretném ismét élvezni a futballt; beszéltem az új csapattársaimmal és a szurkolókkal, s izgatottan várom az idénynyitót. Remélem, megkapom a lehetőséget a Real Madrid ellen, magabiztos vagyok az új kiírást illetően.”

Legfrissebb hírek

Nuno Mendes volt a Barca elleni BL-meccs hőse – ő volna a világ legjobb balbekkje?

Bajnokok Ligája
2 órája

Hansi Flick megérdemeltnek tartja a PSG győzelmét

Bajnokok Ligája
4 órája

Sorozatban harmadszor nyert a Barcelona otthonában a PSG!

Bajnokok Ligája
12 órája

„Olyan nincs, hogy nem akarok játszani” – Valverde reagált a kritikákra

Spanyol labdarúgás
18 órája

Aranylabdás csatára és más kulcsjátékosai nélkül lép pályára a PSG Barcelonában

Bajnokok Ligája
22 órája

Sokba került a kihagyott tizenegyes a Valenciának, az Oviedo mindhárom pontot elvitte a Mestallából

Spanyol labdarúgás
2025.09.30. 22:08

Tovább íródik a Camp Nou-saga: most október közepe az újranyitás várható időpontja

Bajnokok Ligája
2025.09.30. 15:09

„Mbappé elveszi a kenyeredet” – könyörtelen beszólást kapott Vinícius Júnior

Spanyol labdarúgás
2025.09.30. 09:06
Ezek is érdekelhetik