Real: Sevillában folytatja a saját nevelésű hátvéd

T. I.T. I.
Vágólapra másolva!
2019.07.05. 15:23
null
Sergio Reguilón Sevillában folytatja – kölcsönben (Fotó: AFP)
A Sevilla hivatalos honlapján jelentette be, kölcsönvette a Real Madridtól Sergio Reguilónt. A 22 éves balhátvéd 2020 nyaráig írt alá, opciós jogról nem számoltak be.

 

A Real Madrid szintén megerősítette a kölcsönszerződés tényét.

Reguilón 2005 óta a Real játékosa, 2015 és 2017 között a Logronésben játszott kölcsönben, majd a felnőttcsapatban 2018 októberében mutatkozott be. Az előző idényben összesen 22 tétmérkőzésen, ebből 14 bajnokin lépett pályára a posztrivális Marcelo mellett.

A madridi együttes korábban már bejelentette a Lyontól megszerzett Ferland Mendy érkezését, így Reguilón a következő évadban még kevesebb lehetőségre számíthatott volna.




Legfrissebb hírek

A Tottenhamé a világ egyik legértékesebb kerete, és hol van még a nyár vége?

Angol labdarúgás
2025.08.19. 11:43

Nem minden a pénz: ilyen csapatot lehet összehozni ingyen a La Ligában

Spanyol labdarúgás
2025.08.18. 12:41

A regisztrációs problémák ellenére a Getafe győzelemmel rajtolt, nyert az Athletic Bilbao is

Spanyol labdarúgás
2025.08.17. 21:28

Christopher Nkunku visszatérhet az RB Leipzighez

Angol labdarúgás
2025.08.12. 11:09

A PSG egyre határozottabban próbál megszabadulni Donnarummától

Francia labdarúgás
2025.08.12. 08:27

Benjamin Sesko aláírt a Manchester Unitedhez – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.08.09. 11:56

A szerb válogatottsági rekorder Dusan Tadics is az arab világba szerződött

Minden más foci
2025.08.09. 11:41

Maguire marad az MU-nál, a Chelsea fiataljait figyeli a Dortmund – keddi transzferhíradó

Minden más foci
2025.08.05. 22:02
Ezek is érdekelhetik