FFT: 500-asok klubja, aminek Lionel Messi is a tagja

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.12.09. 18:23
null
Lionel Messi is tagja az 500-asok klubjának (Fotó: AFP)
Nemcsak az FC Barcelonát juttatta győzelemhez Lionel Messi, amikor a Real Madrid elleni mérkőzés 92. percében gólt szerzett 2017-ben, hanem bekerült azoknak a játékosoknak az elit társaságába is, akik 500-nál több gólt jegyezhetnek ugyanannak a csapatnak a színeiben.

 

Az elit társaságnak az argentin zsenin kívül csak nagyon kevesen tagjai, mint például Gerd Müller, Uwe Seeler vagy Pelé.

A Santos legendája, Pelé 1959. augusztus 2-án, a Juventus ellen szerezte meg a történelmi jelentőségű találatot. Ki más beszélhetne hitelesebben az eseményekről a FourFourTwo-nak, mint az, aki a kapuban állt a nagy napon?

„A Santos már három-nullára vezetett, amikor észrevettem Pelét, ahogy a középpálya felől sprintel – meséli Durval de Moraes, a Juventus egykori kapusa. – Ahogy láttam a keresztlabdát, ordítottam az egyik védőnek, Julinhónak hogy figyeljen oda Pelére. Azt gondoltam, hogy a védő lesz a gyorsabb, és felszabadít, de tévedtem. Pelé átpöccintette a feje felett a labdát, majd ugyanezt megcsinálta másik két védővel is. Hirtelen én maradtam csak, de képtelen voltam megállítani, velem is ugyanazt a trükköt játszotta el!”

Nem tévedés, ez történt. Pelé átpöccintette a labdát nem egy, nem kettő, hanem három védő plusz a kapus feje felett, mielőtt ő maga fejjel a kapuba lökte volna azt…

A teljes cikket elolvashatja a FourFourTwo oldalán, ide kattintva!

Legfrissebb hírek

Kölcsönben folytathatja a Barcelona magyar kapusa – sajtóhír

Légiósok
40 perce

Jön a Williams utáni és a Williams helyetti korszak Barcelonában

Spanyol labdarúgás
2025.07.07. 18:31

Lionel Messit Szaúd-Arábiába csábítják – sajtóhír

Minden más foci
2025.07.07. 10:51

Barcelonában megsértődtek, és bezárták a kapukat Nico Williams előtt – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2025.07.04. 18:51

Erre ki számított? Nico Williams 2035-ig szerződést hosszabbított

Spanyol labdarúgás
2025.07.04. 11:08

Új klubja bejelentette Ansu Fati érkezését

Francia labdarúgás
2025.07.01. 14:34

Klub-vb: Messit dicsérte, Beckhaméket lehúzta Wenger

Klub-vb
2025.06.30. 10:31

IFFHS: Lionel Messi sohasem esett ki a csoportkörben

Klub-vb
2025.06.28. 11:39
Ezek is érdekelhetik