Real: Cristiano Ronaldo döntött, marad a klubnál! – sajtóhír

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.07.09. 10:32
null
Van ok az örömre, nagyon úgy néz ki, hogy Ronaldo marad a Realnál (Fotó: AFP)
A madridi AS információi szerint pont került Cristiano Ronaldo ügyének végére: a spanyol lap úgy tudja, a portugál klasszis marad a királyi gárdánál.

 

Lassan egy hónapja már, hogy megjelent a hír, miszerint Cristiano Ronaldo elhagyná a Real Madrid labdarúgócsapatát és Spanyolországot az ellene indított adócsalási per miatt. Az elsőként az A Bola című portugál sportnapilap által tálalt információ megdöbbentette a világot – aztán a kezdeti sokk hamar tovaszállt, így néhány nappal később már vígan azt találgatta a média, hogy vajon hol folytatja pályafutását az aranylabdás klasszis.

A történet persze közel sem ilyen egyszerű, és bár nem egy sztárcsapat szívesen lecsapna Ronaldóra, Florentino Pérez klubelnök korábbi elmondása szerint például szó sincs a támadó távozásáról. Erre egyébként a játékos is utalt az El Confidencialnak.

„Sosem mondtam, hogy elhagyom Madridot. A portugál csapattársaimnak az egyik vacsoránál említettem, hogy rosszulesett az utóbbi hetek bánásmódja velem kapcsolatban. Üldözöttnek és bűnözőnek tekintettek, holott csak a tanácsadóim és az ügyvédjeim utasításait követtem, Angliában és Spanyolországban is” – fogalmazott nemrégiben Cristiano Ronaldo.

Bár a portugál nyíltan nem mondta ki, hogy biztosan marad, a Real Madridhoz közel álló AS megbízható információkra hivatkozva azt írja mai számában, hogy Ronaldo eldöntötte: nem hagyja el a királyi gárdát. A lap hozzáteszi, hogy a korábbi Sporting- és Manchester United-játékos elégedett a madridiak nyári átigazolási politikájával, és izgatottan várja már az új szezont. Nagyon úgy tűnik tehát, hogy eldőlt a nyár egyik legnagyobb kérdése, noha ezt természetesen csak akkor lehet majd teljesen biztosra kijelenteni, ha Ronaldo hivatalos közleményben reagál a távozásával kapcsolatos hírekre.

Ami pedig az adócsalási ügyet illeti: a portugál továbbra is azt állítja, hogy ártatlan és tiszta a lelkiismerete. Mindezek tisztázására július 31-én lesz lehetősége – a spanyol bíróság ugyanis ekkor hallgatja meg őt.

Legfrissebb hírek

Női labdarúgó Eb: taktikus futballal verték meg a belgákat az olaszok

Minden más foci
2025.07.03. 20:00

„Ennek semmi értelme” – Cristiano Ronaldo Diogo Jota haláláról

Minden más foci
2025.07.03. 12:37

A magyarokat búcsúztató hollandok nyertek a nőknél a 3x3-as kosárlabda-vb-n

Kosárlabda
2025.06.30. 08:56

Portugál sztáredző veszi át Cristiano Ronaldóék irányítását – sajtóhír

Minden más foci
2025.06.28. 20:08

Az Eb előtt vírusos agyhártyagyulladással került kórházba a kétszeres aranylabdás

Minden más foci
2025.06.28. 13:21

Huszonegy gólt nem kaphatunk, ez nagyok sok! – Vismeg Zsombor igencsak önkritikusan értékelt

Vízilabda
2025.06.28. 09:48

38 gólos meccsen vereség a spanyoloktól a Benu-kupán

Vízilabda
2025.06.27. 21:20

Cristiano Ronaldo elképesztő új szerződésének részletei – galéria

Minden más foci
2025.06.27. 13:18
Ezek is érdekelhetik