La Liga: az újoncot is felvásárolja a Man. Cityt birtokló válallat

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.06.28. 20:19
A spanyol élvonalbeli labdarúgó-bajnokságba (La Liga) frissen feljutó Girona többségi tulajdonát hamarosan felvásárolja a Manchester Cityt birtokló City Football Group – az újonc ezzel jelentős anyagi tőkével kezdheti az első osztálybeli szereplést.

Ugyan az egyezség még nem hivatalos, de napokon belül megtörténhet a megállapodás, minek értelmében a City Football Group (CFG) majdnem a száz százalékát megvásárolná a spanyol első osztályba feljutó Gironának. Érdekesség, hogy az üzletben közreműködik Pere Guardiola is, a Man. Cityt menedzselő Pep testvére. City Football Group (CFG) majdnem a száz százalékát megvásárolná a spanyol első osztályba feljutó Gironának. Érdekesség, hogy az üzletben közreműködik Pere Guardiola is, a Man. Cityt menedzselő Pep testvére.

A spanyol klub korábbi tulaja, Josep Delgado két évvel ezelőtt állapodott meg a TVSE Futbol nevű vállalattal, mely így többségi tulajdont szerzett a klubban – 18 százaléka maradt Delgadónak, a maradék 2 százalékot kisebb befektetők birtokolják.

A TVSE azonban nem bírná finanszírozni a klub azon igényeit, melyek elengedhetetlenek az élvonalban szereplésre – a klub tulajdonlásának majdnem egészét átvállalná a Manchester Cityt és a Melbourne City FC-t teljes egészében, valamint a New York City FC nagy részét birtokló CFG.

Ugyan a nagyvállalatnak gazdaságilag hasonló tervei lennének a Gironával is, mint a tulajdonába tartozó klubokkal, mégis a többiekkel ellentétben az újonc neve és a színei sem változnának. A CFG-nek elsősorban az együttes játékoskeretét érintő változásokra kell anyagi tőkét biztosítania, a későbbiekben viszont új stadiont és edzőközpontot is épít a klubnak.

Legfrissebb hírek

Ismét megműtik Ter Stegent, nem hagyja el a Barcelonát – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2025.07.24. 18:49

Marcus Rashford az FC Barcelonában folytatja – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2025.07.23. 18:57

Marcus Rashford egy lépésre attól, hogy a Barcelona játékosa legyen

Spanyol labdarúgás
2025.07.19. 16:17

Barcelona: nagyon fogy Yamal új meze

Spanyol labdarúgás
2025.07.19. 13:45

Lamine Yamal hosszabbított a Barcelonával – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2025.07.16. 20:18

Jude Bellingham túl van a műtéten

Spanyol labdarúgás
2025.07.16. 19:39

Búcsúünnepséget szervez legendájának a Real Madrid

Spanyol labdarúgás
2025.07.16. 12:30

Bellinghamet szerdán megműtik, októberig nem számíthat rá a Real Madrid

Spanyol labdarúgás
2025.07.15. 18:44
Ezek is érdekelhetik