Real Madrid: adócsalás miatt vizsgálódnak CR-rel szemben

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2017.05.25. 20:51
null
Még gyakorolnom kell az ügyfélkapu használatát – jár most minden bizonnyal Cristiano Ronaldo fejében (Fotó: AFP)
A spanyol ügyészség adócsalás miatt vizsgálódik Cristiano Ronaldóval, a Real Madrid portugál labdarúgójával szemben.

 

 

Az adóhatóság szerint a négyszeres aranylabdás játékos 2011 és 2014 között 15 millió euróval (4.6 milliárd forint) rövidítette meg az államkasszát. Az ügyészek jelenleg azt mérlegelik, hogy a bizonyítékok alapján vádat emeljenek-e Ronaldo ellen. Erről június végéig van lehetőségük döntést hozni.

A szabálytalanságok főként a portugál játékos Virgin-szigeteken tartott pénzéhez kapcsolódnak.
Az adóhivatal elárulta, hogy az Európa-bajnok támadó 2014-ben módosította az adóbevallását, és utólag befizetett hatmillió eurót.

Amennyiben a portugál válogatott csapatkapitányát később bűnösnek találná a bíróság, legalább 15 hónapos börtönbüntetés várna rá, amelyet büntetlen előélete miatt valószínűleg nem kellene letöltenie.

A spanyol legfelsőbb bíróság szerdán elutasította Lionel Messit fellebbezését, egyúttal megerősítette az argentin labdarúgóra tavaly adócsalás miatt kirótt 21 hónapos börtönbüntetést, valamint kétmillió eurós bírságot.

Legfrissebb hírek

Messi, Haaland, Bryant, Ronaldo – velük készül visszavonulására a legendás pankrátor

Egyéb egyéni
15 órája

Tóth Balázs: Volt tizenöt évvel ezelőtt egy gyerekkori álmom

Magyar válogatott
2025.09.10. 07:31

Dibusz helyett Tóth Balázs véd – így kezd a magyar válogatott Portugália ellen

Foci vb 2026
2025.09.09. 19:20

Jön Cristiano Ronaldo 11. meccse magyar csapat ellen – 9 győzelem és 8 gól a mérlege

Magyar válogatott
2025.09.09. 11:49

A szurkolók négyötöde portugál győzelmet vár a magyar válogatott ellen

Magyar válogatott - élő
2025.09.09. 11:47

Gyermeki mosoly – Borbola Bence jegyzete

Magyar válogatott
2025.09.08. 23:01

Szoboszlai: Nagyon várom a példaképem, Ronaldo elleni mérkőzést!

Magyar válogatott
2025.09.08. 13:09

Cristiano Ronaldo gólkirállyá válhat a magyarok ellen

Magyar válogatott
2025.09.07. 11:36
Ezek is érdekelhetik