El Clásico: „Imádlak, de akkor nem, amikor nekünk vezetsz”

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.12.03. 13:14
null
Eduardo Iturralde Gonzáleznek tud miről mesélni (Fotó: Reuters)
Eduardo Iturralde González, a korábbi spanyol játékvezető a szombat délutáni Barcelona–Real Madrid mérkőzés kapcsán felelevenített néhány megmosolyogtató emléket az általa vezetett el Clásicókról.

A játékvezetéstől 2012-ben visszavonuló Iturralde González több el Clásicót is vezetett pályafutása során. Iker Casillas, a Real Madrid korábbi kapusa bánatára. Erről a Cadena SER rádió El Larguero nevű műsorában beszélt.

„Az egyik mérkőzésen odajött hozzám, és azt mondta: »Itu, imádlak, de akkor nem, amikor a mi meccsünket vezeted«. Biztos vagyok benne, hogy szívből szólt” – mondta nevetve Iturralde González.

A korábbi FIFA-bíró Andrés Iniestával kapcsolatban is megosztott egy emléket, mégpedig arról az el Clásicóról, amelyen a Barcelona 5–0-ra elpáholta a Camp Nouban a José Mourinho irányította Real Madridot.

„A találkozó vége felé Messi elfutott Sergio Ramos mellett, aki hátulról megrúgta, egyből kisebb tömegverekedés tört ki a játékosok között. Iniesta ekkor hozzám fordult, és teljesen nyugodt hangon ezt mondta: »Élvezd, Itu.« Elképesztő volt, hogy közben a szeme sem rebbent.”

A szombati Barcelona–Real Madrid rangadó 16.15-kor kezdődik, oldalunkon élő, szöveges közvetítést olvashatnak róla.

Legfrissebb hírek

Ugyanaz a játékvezető vezet a Győrnek és a Paksnak is a Konferencialigában

Európa-konferencialiga
4 órája

Marcus Rashford az FC Barcelonában folytatja – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2025.07.23. 18:57

Angol játékvezető a Ferencváros Bajnokok Ligája-visszavágóján

Bajnokok Ligája
2025.07.22. 21:18

Három magyar játékvezető is meccset kapott a Konferencialigában

Európa-konferencialiga
2025.07.19. 13:33

Domborművet avattak Puhl Sándor emlékére Egerben

Labdarúgó NB I
2025.07.17. 20:18

Jégkorong: akár az NHL-be is eljuthatnak a legkiválóbb fiatal játékvezetők a négynapos óbudai táborból

Jégkorong
2025.07.16. 17:46

A spanyol Király-kupa-döntőt fújó Bengoetxea lesz a Ferencváros BL-selejtezőjének játékvezetője

Bajnokok Ligája
2025.07.16. 17:15

Bellinghamet szerdán megműtik, októberig nem számíthat rá a Real Madrid

Spanyol labdarúgás
2025.07.15. 18:44
Ezek is érdekelhetik