Barcelona: megvan az egyezség Suárezzel a hosszabbításról

Vágólapra másolva!
2016.12.08. 13:30
null
Luis Suárez 2014-ben szerződött a katalánokhoz (Fotó: Action Images)
A Barcelona elnöke, Josep Maria Bartomeu elmondása szerint megvan az egyezség Luis Suárezzel, a gárda uruguayi támadójával az új szerződéssel kapcsolatban.

 

„A szerződéshosszabbítás már megvan, csak néhány apró részlet hiányzik. Luis Barcelonában folytatja pályafutását. Mindenki szereti itt, és nagyon jó viszonyt ápol a szurkolókkal is” – mondta Bartomeu.

„A következő napokban vagy hetekben bejelentjük a hosszabbítást. A szurkolók számára nagyon fontos játékos, tagja a klub fantasztikus támadóhármasának, segít a csapatnak, hogy az jól működjön” – tette hozzá.

A klubelnök elmondása szerint az uruguayi támadó 2022-ig hosszabbít a gránátvörös-kékeknél, de reményei szerint karrierje végéig az együttest erősíti majd.

Legfrissebb hírek

Rashford fél órát bírt csereként, győzelemmel kezdte a felkészülést a Barcelona

Spanyol labdarúgás
2025.07.27. 14:39

„Rekordüzlet számunkra” – mégsem szerződik Londonba az angol válogatott középpályás

Angol labdarúgás
2025.07.27. 09:11

Ismét megműtik Ter Stegent, nem hagyja el a Barcelonát – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2025.07.24. 18:49

„Olyan, mintha hazatértem volna” – Rashford a Barcelonáról

Spanyol labdarúgás
2025.07.24. 11:01

Szerződést hosszabbított csapatkapitányával a Zalaegerszeg

Labdarúgó NB I
2025.07.23. 20:46

Legkorábban 2026-ban térhet vissza a Barcelona a Camp Nouba

Spanyol labdarúgás
2025.07.22. 13:43

Futsal: Veszprémből érkezik a Barcelona új edzője – hivatalos

Minden más foci
2025.07.22. 12:17

Rashford vasárnap délután érkezik Barcelonába – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2025.07.20. 13:40
Ezek is érdekelhetik