FIFA: a Barca, az Atlético és a Real után a spanyol szövetséget is megbüntették

Vágólapra másolva!
2016.10.25. 13:47
A Real Madrid és az Atlético Madrid után a spanyol szövetséget is megbüntette a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) a fiatalkorúak szerződtetésére vonatkozó szabályok megsértése miatt.

A FIFA január közepén két átigazolási időszakból kizárta a két klubot, majd fellebbviteli testülete szeptember 8-án jóváhagyta ezt a döntést.

A szankció miatt a klubok nem regisztrálhatnak új játékosokat a következő két átigazolási időszakban, erre legközelebb 2018 januárjában lesz lehetőségük. Az Atléticót 900 ezer (255.6 millió forint), míg a Real Madridot 360 ezer svájci frankra (102.2 millió forint) is megbüntette a nemzetközi szövetség.

A FIFA most a nemzeti szövetséget is elmarasztalta, mert megadta a szükséges engedélyeket az érintett kluboknak arra, hogy kiskorú játékosokat igazoljanak külföldről. A szervezet fegyelmi testülete kedden úgy foglalt állást, hogy a spanyol szövetségnek 220 ezer svájci frankos (62.48 millió forint) bírságot kell fizetnie, s amellett, hogy figyelmeztetésben és megrovásban részesült, fél éven belül a vonatkozó előírásokkal összhangban kell módosítania saját szabályozását.

A FIFA vizsgálata az Atlético Madrid esetében a 2007 és 2014, a Real Madridot illetően pedig a 2005 és 2014 közötti időszakot ölelte fel. Korábban hasonló szabálysértés miatt a Barcelonát is megbüntették.

Legfrissebb hírek

Női kézilabda NB I: a Győrt és az FTC-t is megbüntették a rangadón történtek miatt

Kézilabda
Tegnap, 16:18

Négy helyet javított a magyar válogatott a FIFA-világranglistán

Magyar válogatott
2025.10.17. 14:52

Vb 2026: több mint egymillió jegyet értékesítettek

Foci vb 2026
2025.10.16. 19:20

A BL lenne a minta – az UEFA a svájci rendszerű selejtezősorozat bevezetését mérlegeli

Minden más foci
2025.10.15. 17:07

Erősödött a magyar jelenlét a FIFA bizottságaiban

Minden más foci
2025.10.13. 12:24

Infantino a téli vb-rendezésről: Nyitottan kell gondolkodni az időpontról

Minden más foci
2025.10.10. 14:06

A szeptemberi vb-selejtezők után büntetést kapott az MLSZ

Magyar válogatott
2025.10.07. 19:28

A FIFA nagy csatát vív Malajziával, a téma: egy furcsa honosítási hullám

Minden más foci
2025.10.07. 14:18
Ezek is érdekelhetik