La Liga: túl drága, továbbra sem lesz gólvonal-technológia

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.06.06. 13:35
Javier Tebas, a Spanyol Labdarúgóliga (LFP) elnöke megerősítette, hogy a következő, 2016–2017-es szezonban sem vezetik be a gólvonal-technológiát az élvonalban.

Az elnök elmondta, Spanyolország jelenleg nem engedheti meg magának, hogy néhány topligához hasonlóan – mint a Premier League vagy a Serie A – bevezesse a gólvonal-technológiát.

„Továbbra sem engedhetjük meg magunknak, hogy bevezessük ezt a technológiát, mert ennek költségei túl magasak lennének.”

Tebas a következő idény lebonyolításáról is beszélt.

„A pénteki összecsapások továbbra is 21 órakor kezdődnek, míg szombaton a 13 és a 16 órás kezdést választottuk, emellett lesznek meccsek 18.15-kor és 21 órakor, ez nem változik” – idézi Tebas szavait a Cadena Cope.

„A szombati 13 órás mérkőzések nem rangadók lesznek, ebben az időpontban 24 fordulón át rendeznek majd találkozót. A liga neve egyébként megmarad a következő kiírásban is, bár nyitottak vagyunk nemzetközi szponzorra.”

Legfrissebb hírek

Sorozatban ötödször sújthat le a Real Madridra a Barcelona

Spanyol labdarúgás
3 órája

Laporta az el Clásico előtt: A Real Madrid befolyásolni akarja a bírókat

Spanyol labdarúgás
4 órája

Három tizenegyest és hat gólt hozó meccsen ikszelt a Girona; hazai pályán kapott ki a Bilbao a La Ligában

Spanyol labdarúgás
16 órája

Lamine Yamal a Real Madridról: Csalnak és panaszkodnak

Spanyol labdarúgás
Tegnap, 10:08

Mikel Oyarzabal duplázott, a Real Sociedad két vállra fektette a Sevillát

Spanyol labdarúgás
2025.10.24. 23:06

Hansi Flick nem ülhet a kispadon a vasárnapi el Clásicón

Spanyol labdarúgás
2025.10.24. 19:19

Kérdéses Raphinha szereplése a vasárnapi el Clásicón – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2025.10.24. 16:28

Kellett a váltás – Rashford élvezi az életet Barcelonában, s alig várja az El Clásicót

Spanyol labdarúgás
2025.10.24. 12:05
Ezek is érdekelhetik