Barca: sztárigazolás a semmiből, új csatárt akarnak?

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.01.28. 16:30
Bár úgy tűnt, az FC Barcelona labdarúgócsapata csendes marad a téli átigazolási piacon, katalán sajtóhírek szerint most egy sztárigazolásra készülnek a gránátvörös-kékek.

Az nem újdonság, hogy a Barca csatárt szeretne igazolni, Luis Enrique szerint továbbra is problémát jelent, hogy a Lionel Messi, Luis Suárez, Neymar sztártriónak egyelőre nincs megfelelő tartaléka, azaz ha egyikük lesérül, bajban a csapat.

A katalán Sport úgy tudja, a „fű alatt” összeállított egy ajánlatot az FC Barcelona vezetősége, amivel úgy vélik, el tudják csábítani még januárban az argentin futball legnagyobb reménységét, az „új Messiként” is hívott Paulo Dybalát.

A 22 esztendős csatárt 2015 nyarán vásárolta meg a Juventus 32 millió euróért, így a torinóiak érthetően ragaszkodnak Dybalához, a Barcelonánál azonban úgy gondolják, a pénz megoldást jelenthet erre a problémára.

A hírek szerint 60 millió eurót fizetnének a tehetséges támadóért.

Dybala alapembere a „zebrák” kezdőcsapatának, a 2015–2016-os idényben 30 tétmeccsen már 15 gólnál és 8 gólpassznál jár. Piaci értékét a transfermarkt.de jelenleg 36 millióra teszi.

Legfrissebb hírek

Ötgólos BL-győzelemmel hangolt a Barcelona a vasárnapi el Clásicóra

Bajnokok Ligája
6 órája

A Real Madrid megfellebbezte a tengerentúlon sorra kerülő Barca-meccset

Spanyol labdarúgás
7 órája

Nagyot zuhant a Liverpool, élre állt a címvédő BL-erősorrendünkben

Bajnokok Ligája
15 órája

Meg vannak számlálva a Juve mesterének napjai – sajtóhír

Olasz labdarúgás
2025.10.20. 11:35

A 93. percben született Araújo-góllal nyert a Barcelona

Spanyol labdarúgás
2025.10.18. 18:10

Férfi kézi BL: négy magyar góllal verte meg a Wisla Plock a PSG-t

Kézilabda
2025.10.15. 22:20

Frenkie de Jong hosszabbított a Barcelonával – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2025.10.15. 14:15

Véget ért Marcus Rashford nyolc meccsig tartó sorozata

Foci vb 2026
2025.10.11. 11:41
Ezek is érdekelhetik