Barca: Pedro nem megy az MU-ba – legalábbis még nem

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.08.10. 07:45
Bár korábban arról lehetett olvasni, hogy az angol élvonalbeli Manchester United megegyezett a spanyol FC Barcelonával Pedro átigazolásáról, úgy tűnik, a katalánok szélsője nem szerződik Angliába – legalábbis amíg Neymar harcképtelen.

Mint ismert, nemrég a goal.com azt írta, a United és a Barca megegyezett Pedro vételáráról, s a manchesteriek 26+6 millió eurót fizetnek a világ- és Európa-bajnok támadóért.

Azonban Neymar betegsége közbeszólhat, s Pedro egyelőre nem költözik a ködös Albionba. Köztudomású, hogy a Barca brazil támadóját mumpsszal kezelik, s biztosan nem játszhat az Európai és a Spanyol Szuperkupáért.

A katalán Sport azt írja, a Barca szünetelteti az MU-val folytatott előrehaladott tárgyalásokat, s így Pedro helyettesítheti Neymart a Sevilla és az Athletic Bilbao elleni összecsapásokon.

A Barca kedden Grúziában lép pályára az Európa-liga-győztes Sevilla ellen az Európai Szuperkupáért, majd augusztus 14-én és 17-én a Bilbaóval mérkőzik meg a hazai trófeáért.

Úgy tudni, Neymar felépülését követően Pedro valóban elhagyja nevelőegyesületét a Manchester United kedvéért – annak ellenére, hogy Luis Enrique vezetőedző elképzeléseiben Pedro az első számú „beugró”, amennyiben a Lionel Messi, Luis Suárez, Neymar trió egyik tagja nem lenne bevethető. a United és a Barca megegyezett Pedro vételáráról, s a manchesteriek 26+6 millió eurót fizetnek a világ- és Európa-bajnok támadóért.

Azonban Neymar betegsége közbeszólhat, s Pedro egyelőre nem költözik a ködös Albionba. Köztudomású, hogy a Barca brazil támadóját mumpsszal kezelik, s biztosan nem játszhat az Európai és a Spanyol Szuperkupáért.

A katalán Sport azt írja, a Barca szünetelteti az MU-val folytatott előrehaladott tárgyalásokat, s így Pedro helyettesítheti Neymart a Sevilla és az Athletic Bilbao elleni összecsapásokon.

A Barca kedden Grúziában lép pályára az Európa-liga-győztes Sevilla ellen az Európai Szuperkupáért, majd augusztus 14-én és 17-én a Bilbaóval mérkőzik meg a hazai trófeáért.

Úgy tudni, Neymar felépülését követően Pedro valóban elhagyja nevelőegyesületét a Manchester United kedvéért – annak ellenére, hogy Luis Enrique vezetőedző elképzeléseiben Pedro az első számú „beugró”, amennyiben a Lionel Messi, Luis Suárez, Neymar trió egyik tagja nem lenne bevethető.

Legfrissebb hírek

La Liga: hatezres stadionban fogadja a Barcelona a Valenciát

Spanyol labdarúgás
4 órája

Az Atlético, a Betis, a Girona, a Villarreal és a Real Sociedad tüsténkedett leginkább a hajrában

Spanyol labdarúgás
2025.09.03. 19:36

Csaknem 4.5 milliárd euró elköltése után így állnak a PL csapatai

Angol labdarúgás
2025.09.02. 19:34

A Real Madridtól eltanácsolták, Barcelonában kivirágzott – Pedri elmesélte igaz történetét

Spanyol labdarúgás
2025.09.02. 19:32

Jogosulatlanul lépett pályára a Grimsby egyik játékosa a Manchester United elleni Ligakupa-meccsen

Angol labdarúgás
2025.09.02. 15:18

Chilwell érkezésével lett teljes a Strasbourg hatalmas nyári bevásárlása

Francia labdarúgás
2025.09.02. 12:30

Kölcsönadta fiatal középpályását a Liverpool – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.09.01. 23:41

A Liverpool új angol csúcsért szerződtette Alexander Isakot – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.09.01. 22:36
Ezek is érdekelhetik