Real: a Celtic norvég edzője nyújt mentőövet Ödegaardnak?

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.06.12. 10:51
Azt már kész tényként kezeli a spanyol sportsajtó, hogy a Real Madrid a nyáron kölcsönadja Martin Ödegaardot, a kérdés csupán az: melyik együttesben folytathatja pályafutását a norvég csodagyerek. A madridiak tehetsége válogathat az ajánlatok közül, akár a La Ligát sem kellene elhagynia, ám erősen él esetében a skót vonal.

Annál is inkább, mert a Celticnél már korábban is mindent megmozgattak annak érdekében, hogy Ödegaard hozzájuk kerüljön. A skót kirakatcsapatot norvég menedzser irányítja, a Strömsgodsettől tavaly nyáron érkező Ronny Deila ráadásul nemcsak Ödegaardot, hanem a játékos szüleit is személyesen ismeri. Ödegaard édesapja fia madridi szerződéskötéséről telefonon tájékoztatta Deilát.

A Celtic lemaradt ugyan Ödegaardról – aligha lehetett versenyképes a Real Madriddal –, a kölcsönvételről azonban nem mondott le. Meggyőző érv lehet, hogy a fiatal játékos a BL-mezőnyben is szerepelhet. A skót bajnoknak – csakúgy, mint a magyar aranyérmesnek, a Videotonnak – három kört kellene mennie a főtáblás részvételért.

Az már lényegében eldöntetett, hogy a madridi tartalékcsapatban, a Castillában nem marad Ödegaard, és Rafa Benítez a felnőtteknél sem számít rá egyelőre. Az az elképzelés, miszerint a Real felnőttjeivel készül és a tartalékokkal játszik, nem hozta meg a várt eredmény. Fél év után így szakmailag más irányt vesz a heti 80 ezer fontot kereső, még mindig csak 16 éves Ödegaard pályafutása, akit mindenképpen felnőttcsapatnak adna kölcsön a Real. Spanyolországon belül eddig a Málaga, a Villarreal és a Betis került képbe.

Legfrissebb hírek

„Antony maradjon távol Angliától” – Frank Leboeuf

Európa-konferencialiga
17 órája

Jonathan Tah a Bayern Münchennél folytatja – hivatalos

Német labdarúgás
20 órája

Maresca: A Betis lenyűgözően kezdett, aztán jött a második félidő

Európa-konferencialiga
22 órája

Videó: hiába vezetett a szünetben a Betis, a Chelsea négy gólt lőtt az utolsó 25 percben

Európa-konferencialiga
2025.05.28. 23:20

Antony és Isco az egyik, Palmer és Cucurella a másik oldalon – így kezd a Betis és a Chelsea a Konferencialiga döntőjében

Európa-konferencialiga
2025.05.28. 19:55

Aberdeeni csoda a döntőben: győzelem a Celtic ellen, Skót Kupa-diadal 35 év után!

Minden más foci
2025.05.24. 19:16

A FourFourTwo szerint a Liverpool részéről pénzkidobás lenne Wirtz szerződtetése

Angol labdarúgás
2025.05.22. 12:24

Újabb lipcsei játékos került a Liverpool célpontjai közé – sajtóhír

Angol labdarúgás
2025.05.21. 10:21
Ezek is érdekelhetik