Barca: Biztosan marad, ha én is – az elnök Enriquével kampányol

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.06.08. 11:10
Előrehozott választásokat tartanak a Barcelonánál a nyáron, emiatt bizonytalan a csapatával triplázó – BL-trófeát, bajnoki címet és honi kupagyőzelmet arató – Luis Enrique vezetőedző jövője a kispadon, függetlenül a sikerektől és a még egy évig érvényes szerződésétől. A jelenlegi elnök, Josep Maria Bartomeu ismét megerősítette: amennyiben ő marad pozícióban, úgy a fiatal szakvezető is folytathatja a munkát a katalánoknál.

Előrehozott választásokat tartanak a Barcelonánál a nyáron, emiatt bizonytalan a csapatával triplázó – BL-trófeát, bajnoki címet és honi kupagyőzelmet – arató Luis Enrique vezetőedző jövője a kispadon, függetlenül a sikerektől és a még egy évig érvényes szerződésétől. A jelenlegi elnök, Josep Maria Bartomeu ismét megerősítette: amennyiben ő marad pozícióban, úgy a fiatal szakvezető is folytathatja a munkát a katalánoknál.

„Semmi okunk nincs arra, hogy felbontsuk Luis Enrique szerződését” – nyilatkozta az elnök a barcelonai kiadású Sport napilapnak. Bartomeu elmondta még azt is, hogy Aleix Vidal (Sevilla) szerződtetése előtt egyeztettek Luis Enriquével. A katalánokkal napi szinten hírbe hozott Paul Pogbáról (Juventus) elmondta, hogy a torinói kulcsembernek érvényes szerződése van, de fokozottan figyelemmel kísérik a teljesítményét, bár még nem próbáltak meg szerződést vagy megállapodást aláíratni vele.

Luis Enrique alatt év elején még rezgett a léc. Végül hivatalosan nem került sor kenyértörésre az edző és Lionel Messi között, így az öltözői gondokon gyorsan úrrá lettek. Bartomeu végig kiállt az edző mellett – közben gőzerővel dolgozott a háttérben a nézeteltérések elsimításán –, majd tavasszal, amikor igazán beindult a szekér, már meglebegtette, hogy szívesen toldana még egy plusz évet Luis Enrique 2016 nyarán lejáró szerződésén.

A barcelonai klubvezér megbízatása eredetileg szintén jövő nyáron járt volna le, ám a Neymar-transzfer gazdasági visszásságai miatt vizsgálódnak ellene – sőt megtörtént a vádemelés –, így önmaga írta ki az előrehozott választásokat.

Legfrissebb hírek

La Liga: hatezres stadionban fogadja a Barcelona a Valenciát

Spanyol labdarúgás
Tegnap, 15:58

Az Atlético, a Betis, a Girona, a Villarreal és a Real Sociedad tüsténkedett leginkább a hajrában

Spanyol labdarúgás
2025.09.03. 19:36

A Real Madridtól eltanácsolták, Barcelonában kivirágzott – Pedri elmesélte igaz történetét

Spanyol labdarúgás
2025.09.02. 19:32

Nemcsak a Barcelona, a VAR is besült a Rayo Vallecano otthonában

Spanyol labdarúgás
2025.09.01. 16:13

Yamal büntetője kevés volt, Madridban vesztette el hibátlan mérlegét a Barcelona

Spanyol labdarúgás
2025.08.31. 23:30

„Rendesen el kellene magyarázniuk a szabályt...” – Pedri az el Clásicón elmaradt tizenegyessel érvelt

Spanyol labdarúgás
2025.08.24. 09:04

Kétgólos hátrányból a ráadásban nyert a Barcelona a Levante otthonában

Spanyol labdarúgás
2025.08.23. 21:41

Az Alavés hajrágóllal győzte le a Levantét

Spanyol labdarúgás
2025.08.16. 23:40
Ezek is érdekelhetik