FIFA: hivatalos, a Realt ugyanazért vizsgálják, mint a Barcát

Vágólapra másolva!
2015.01.26. 20:22
null
Lucas Silva bemutatója a Realnál – kérdés, korábban minden átigazolás szabályosan zajlott-e. (Fotó: Reuters)
A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) a német dpa hírügynökségnek és az ESPN FC-nek is megerősítette: valóban vizsgálja a Real Madrid átigazolásait kiskorú játékosok vélt szabálytalan átigazolása miatt. A hírről elsőként az As napilap számolt be.

„A FIFA valóban vizsgálatot indított az ügyben. Jelenleg az adatgyűjtés és dokumentáció bekérése folyik, hogy megfelelően ki tudjuk vizsgálni az esetet. Még nem indult hivatalos fegyelmi eljárás a Real Madrid ellen, ennél több információt most nem közölhetünk” – tudatta a FIFA egyik sajtósa a dpa-val.

A Real Madrid jelezte: biztos abban, hogy minden átigazolását a FIFA-szabályoknak megfelelően hajtotta végre.

„Teljes egyetértésben vagyunk a FIFA-val a témát illetően, együttműködünk a tisztviselőivel. Közösen dolgozunk a nemzetközi szervezettel, ugyanakkor teljesen biztosan vagyunk abban, hogy nem szegtük meg a szabályokat. Nyugodtak vagyunk” – közölte Emilio Butragueno.

A FIFA tavaly áprilisban kizárta az átigazolásból az FC Barcelonát, mert a katalán klubbal szemben lefolytatott vizsgálat megállapította: az egyesület a 2009 és 2013 közötti időszakban több 18 év alatti játékos szerződtetésekor is vétett az előírások ellen.

A Barcelona 450 ezer svájci frankos bírságot is kapott, és a FIFA a spanyol szövetséget is megbüntette 500 ezer svájci frankra. Később az érintettek fellebbeztek, de ezt előbb a FIFA, majd december 30-án a nemzetközi Sportdöntőbíróság is elutasította.

A büntetés értelmében a Barcelona a januári és a jövő nyári átigazolási időszakban eladhat játékosokat, de új futballistákat regisztrálnia nem szabad.

Legfrissebb hírek

A FIFA 2000 eurós tartozás miatt majdnem kizárta a Lyont több átigazolási időszakból

Francia labdarúgás
2025.05.27. 18:54

40 éve bevették Madridot, most visszatértek a Vidi legendái

Képes Sport
2025.05.24. 12:26

Visszatértek a Vidi-legendák Madridba

Labdarúgó NB I
2025.05.22. 08:07

FIFA: rendkívüli átigazolási időszakot nyitnak a klub-vb-n érintett csapatok országaiban

Minden más foci
2025.05.21. 22:19

Óriási a botrány: saját kongresszusát késte le a FIFA elnöke, tiltakozásul Csányi Sándor is kivonult

Minden más foci
2025.05.16. 10:46

A FIFA 2031-től 48 csapatosra növeli a női világbajnokság mezőnyét

Minden más foci
2025.05.09. 20:54

Kevin Lamour: Számomra Csányi Sándor a futballvezetők Lionel Messije

Magyar válogatott
2025.05.09. 10:30

A szurkolók viselkedése miatt a FIFA megbüntette a Román Labdarúgó-szövetséget

Minden más foci
2025.05.02. 17:38
Ezek is érdekelhetik