Barcelona: „Messi megérdemli, hogy kiváltságos legyen”

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.01.10. 15:45
null
Juliano Belletti sokszor emelhette magasba Lionel Messit<br />(Fotó: Reuters)
Juliano Belletti, a Barcelona korábbi védője szerint Lionel Messi sosem szerette, ha a rotáció miatt nem játszott, de a már visszavonult brazil labdarúgó úgy véli, az argentin kiválóság rászolgált arra, hogy az edzői ezt figyelembe vegyék és elfogadják.

Lionel Messi körül kis túlzással forr a levegő azóta, hogy Luis Enrique a Real Sociedad–Barcelona bajnokin csak csereként játszatta – ismét felvetődött, hogy a játékos elhagyja a klubot.

Azt eddig is lehetett tudni, hogy Messi nem szeret csereként várakozni, ezt pedig Juliano Belletti megerősítette.

„Messi nem szeret a kispadon ülni – nyilatkozta a már visszavonult világbajnok jobbhátvéd a brazíliai SporTV Arena című műsorában. – Nem fogadja el a rotációt, ami hosszú távon fontos. Amikor a Barcelonában játszottam, többször láttam vitázni az edzői stábbal, mivel nem akart mérkőzést kihagyni.”

Belletti szerint azonban ezért nem lehet hibáztatni Messit, aki rászolgált arra, hogy másképp kezeljék, mint a többieket.

„A mai Barcelona egyet jelent Messivel – folytatta Belletti. – A csapat az ő remeklésének köszönhetően nyert olyan sok trófeát az utóbbi években. Számomra normálisnak tűnik, hogy bizonyos kiváltságai legyenek. Ha játszani akar, akkor a nyugalom megőrzése érdekében hagyni kell játszani.”

 

 

Legfrissebb hírek

Messi remekelt, Gazdag lesgólig jutott, Sallóiék megint kikaptak az MLS-ben

Minden más foci
2025.08.17. 07:47

Az Alavés hajrágóllal győzte le a Levantét

Spanyol labdarúgás
2025.08.16. 23:40

Két mallorcai piros, három barcelonai gól, a címvédő könnyed győzelemmel kezdte a La Liga új idényét

Spanyol labdarúgás
2025.08.16. 21:33

Marcus Rashfordot és Joan Garcíát regisztrálta az FC Barcelona

Spanyol labdarúgás
2025.08.16. 13:46

Mindkét madridi óriás erősödött, de vajon ez elég-e a Barcelona megállításához?

Spanyol labdarúgás
2025.08.15. 17:38

A Real Madrid Xabi Alonso vezetésével vágna vissza a Barcelonának

Spanyol labdarúgás
2025.08.15. 08:40

Egy lépésre a Barcelona attól, hogy az Egyesült Államokban játsszon La Liga-meccset

Spanyol labdarúgás
2025.08.11. 10:24

Lamine Yamal és Fermín López is duplázott, a Barcelona nyerte meg a 60. Joan Gamper-kupát

Spanyol labdarúgás
2025.08.10. 23:00
Ezek is érdekelhetik