Barcelona: a FIFA nem engedi soron kívül igazolni a klubot

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2014.12.09. 18:36
A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) elutasította a Barcelona kérését, hogy a belga Thomas Vermaelen újabb sérülése miatt kialakult rendkívüli helyzetben egy játékost igazolhasson.

A spanyol sztárcsapat hazája szövetségének különleges esetekre vonatkozó szabályára hivatkozva fordult a FIFA-hoz, mivel a nyáron az Arsenaltól, már sérülten szerződtetett Thomas Vermaelen újra megsérült, és további hónapokra harcképtelenné vált.

A nemzetközi szövetség kedden jelezte, egy nappal korábban értesítette a Barcelonát arról, hogy a fegyelmi bizottság nem engedélyezi játékos szerződtetését az átigazolási időszakon kívül.

A spanyol bajnokságban jelenleg második helyen álló, a Bajnokok Ligájában már biztosan nyolcaddöntős együttes ezzel nehéz helyzetbe került, ugyanis könnyen elképzelhető, hogy januárban, majd a jövő nyáron sem igazolhat egyetlen labdarúgót sem. A FIFA ugyanis korábban a hazai és nemzetközi átigazolásokból is egy évre kizárta, mert álláspontja szerint a klub megsértette a fiatalkorúak szerződtetésére vonatkozó szabályokat. A büntetés végrehajtását egyelőre felfüggesztették, mivel a Barca a nemzetközi Sportdöntőbíróságnál (CAS) fellebbezett. A CAS még decemberben elbírálja a katalán együttes beadványát.

Legfrissebb hírek

Török klubja máris továbbadta Adama Traorét: a volt FTC-támadó Szaúd-Arábiában folytatja

Minden más foci
10 órája

Visszatért Bilbaóba az Európa-bajnok hátvéd – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2025.09.11. 22:34

Egyelőre nincs döntés arról, játszhat-e külföldön bajnokit a Barca és a Milan

Spanyol labdarúgás
2025.09.11. 20:03

A FIFA véglegesítette az Interkontinentális Kupa menetrendjét, a PSG-t biztosan felvonultató döntő december 17-én lesz

Minden más foci
2025.09.10. 18:21

La Liga: hatezres stadionban fogadja a Barcelona a Valenciát

Spanyol labdarúgás
2025.09.10. 15:58

Vb 2026: akár kétmillió forintba is kerülhet egy jegy a döntőre

Foci vb 2026
2025.09.04. 10:14

Az Atlético, a Betis, a Girona, a Villarreal és a Real Sociedad tüsténkedett leginkább a hajrában

Spanyol labdarúgás
2025.09.03. 19:36

A Real Madridtól eltanácsolták, Barcelonában kivirágzott – Pedri elmesélte igaz történetét

Spanyol labdarúgás
2025.09.02. 19:32
Ezek is érdekelhetik