Real: a Napoli mestere kétszer is nemet mondott a blancóknak

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.09.08. 17:59
Ügynöke szerint kétszer is visszautasította a Real Madrid labdarúgócsapatának hívását a Napoli vezetőedzője, Rafa Benítez.

„Elismerem, Rafa Benítezt kétszer is megkörnyékezte a Real Madrid. Két év alatt két nagyszerű ajánlatot is kaptunk, Florentino Pérez személyesen is elrepült hozzánk, és leült velünk tárgyalni. Az első alkalommal a felesége vétózta meg a költözést, majd a szerződéshosszabbítás szólt közbe. Élete legjobb ajánlatát kapta, ő azonban az elvei miatt mégis nemet mondott a blancóknak" – mondta Manuel Garcia Quilon, a Napoli vezetőedzőjének menedzsere a calcionapoli24.it-nek.Manuel Garcia Quilon, a Napoli vezetőedzőjének menedzsere a calcionapoli24.it-nek.

Rafa Benítez edzői-, és játékos-pályafutása is a Real Madridnál indult, labdarúgóként és vezetőedzőként is a Castillánál kapott lehetőséget, az első csapathoz azonban úgy tűnik, nem tudják visszacsábítani a madridiak.

Legfrissebb hírek

„Még hiányzott belőlünk egy kis frissesség” – Xabi Alonso a Real Madrid első bajnoki győzelméről

Spanyol labdarúgás
17 órája

Mbappé gólja döntött, Xabi Alonso győzelemmel debütált a La Ligában a Real Madrid élén

Spanyol labdarúgás
2025.08.19. 23:03

Lukaku hosszú időre kidőlt, csatárt keres a Napoli

Olasz labdarúgás
2025.08.18. 14:45

Marcus Rashfordot és Joan Garcíát regisztrálta az FC Barcelona

Spanyol labdarúgás
2025.08.16. 13:46

LA LIGA 2025–2026 – MENETREND, EREDMÉNYEK, TABELLA

Spanyol labdarúgás
2025.08.14. 13:20

Hetvenkét órával a La Liga rajtja előtt a Levanténak csak három regisztrált játékosa van

Spanyol labdarúgás
2025.08.13. 18:42

A Villarreal bérletesei ingyen utazhatnak Miamiba, a Barcelona elleni bajnokira

Spanyol labdarúgás
2025.08.12. 22:15

A Real Madrid kiakadt azért, mert a Barcelona Amerikában játszana a Villarreallal

Spanyol labdarúgás
2025.08.12. 17:48
Ezek is érdekelhetik