Real Madrid: Igazi zseni érkezik a Bayerntől - Matthäus

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.07.07. 10:37
Lothar Matthäus szerint a Real Madrid egy zsenit szerződtet Toni Kroos személyében a Bayern Münchentől. Bár bánja a váltást, már tudja a német helyét a Realban.

„Gratulálok a Real Madridnak, egy zsenit szerzett. Ugyanakkor bánom, hogy Kroos nem marad Münchenben – mondta Matthäus a Marcának Rio de Janeiróban, ahol televíziós szakértőként dolgozik. – Toni nagyon intelligens játékos, Cristiano Ronaldo és Gareth Bale úgy fog kiteljesedni mellette, mint ahogy Arjen Robben és Franck Ribéry tette az elmúlt években a Bayernnél."

Matthäus már el is képzelte a Real Madrid új felállását. „Ha Benzema marad a csatár, mögötte Kroos lehet az árnyék ék, mellette játszhat az egyik oldalon Bale, a másikon Cristiano. Hiba lenne hátrébb helyezni, a hármas mögötti szerep nem Kroosnak való, oda Luka Modricot kell állítani" – fejtegette Matthäus, aki szerint Sami Khedira nagy kincs lenne a Real Madridnak, hiszen a német védekező középpályás olyan csapatba való, ahol sok a sztár, és kevés a zongoracipelő.

„Úgy tűnik, a Real Madrid minden posztra szupersztárt akar, de Sami éppen akkor a leghasznosabb, ha van nyolc világklasszisod. Más a stílusa, igazi kincs a Real számára" – mondta a korábbi magyar szövetségi kapitány.

Legfrissebb hírek

Bundesliga: Schäferék megállították a Bayernt; Gulácsiék kikaptak a Hoffenheimtól

Német labdarúgás
2025.11.08. 17:34

Az Opta szerint az Arsenal, a Bayern, a City és a Liverpool a BL legfőbb favoritjai

Bajnokok Ligája
2025.11.06. 15:18

Kimmich: Egy pillanatig sem éreztük, hogy bajban lennénk

Bajnokok Ligája
2025.11.05. 07:55

Győzelem Párizsban is: tovább menetel a Bayern München

Bajnokok Ligája
2025.11.04. 22:52

Bajnokok Ligája: Párizsban szuperrangadót rendeznek

Bajnokok Ligája
2025.11.04. 10:14

A Bayern már az első félidőben lerendezte a Leverkusen elleni meccset

Német labdarúgás
2025.11.01. 20:22

Jön a bajnokok csatája Münchenben

Német labdarúgás
2025.11.01. 08:44

Rekordot döntött a Bayern München

Német labdarúgás
2025.10.30. 10:27
Ezek is érdekelhetik