Real Madrid: megvan, hol lesz vezetőedző Zidane

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.06.25. 11:05
Immár biztos, hogy Zinedine Zidane a Real Madrid fiókcsapatánál, a spanyol harmadosztályú Castillánál lesz vezetőedző.
Mint ismert, a francia szakember az előző idényben Carlo Ancelotti vezetőedző segítőjeként dolgozott a Real Madridnál. A klub vezetése most úgy döntött, Zidane vezetői feladatot kap, mégpedig a saját nevelésű, többnyire fiatal játékosokból álló Castillánál.Zidane így akár saját legidősebb fiával, Enzóval is együtt dolgozhat. A 19 éves középpályás az előző szezonban még az U19-esek között szerepelt, nagyban hozzájárult a Real Madrid elődöntőig meneteléséhez az Ifjúsági Bajnokok Ligájában.
Legfrissebb hírek

Meghátrált a La Liga, mégsem Miamiban rendezik meg a Villarreal–Barcelona bajnokit

Spanyol labdarúgás
45 perce

A Real Madrid megfellebbezte a tengerentúlon sorra kerülő Barca-meccset

Spanyol labdarúgás
4 órája

Alaba megsérült, Carvajal és Alexander-Arnold közel a visszatéréshez a Real Madridban

Spanyol labdarúgás
5 órája

„Érdekes, hogy pont most történt” – Laporta Flick kiállításáról

Spanyol labdarúgás
Tegnap, 12:48

„Ezért gyűlöl téged mindenki” – ismét Vinícius volt a figyelem középpontjában a Real Madrid bajnokiján

Spanyol labdarúgás
Tegnap, 9:09

Mbappé döntött, a Real Madrid három pontot szerzett a Getafe otthonában

Spanyol labdarúgás
2025.10.19. 22:58

La Liga: gyenge meccsen ikszelt az Elche és a Bilbao

Spanyol labdarúgás
2025.10.19. 16:06

Flick a kiállításáról: Nem támadtam a játékvezetőt...

Spanyol labdarúgás
2025.10.19. 12:36
Ezek is érdekelhetik