Barca: Messi nem szereti, ha lecserélik, de a hamis híreket sem

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.09.25. 09:21
null
Messi azt mondja: nem akart semmilyen gesztust tenni a cseréje után, kihagyott nagy helyzete miatt viszont a fejére húzta a mezét (Fotó: Reuters)
Lionel Messinek, a Barcelona argentin labdarúgójának nagyon nem tetszett a spanyol sajtóban megjelent hír, miszerint elégedetlen volt azzal, hogy Gerardo Martino lecserélte őt a Real Sociedad elleni 4–1-es bajnoki siker során.



A 26 éves Messi a Sociedad ellen kedd este szezonbeli hetedik bajnoki gólját is megszerezte, majd Tata Martino tíz perccel a vége előtt lehívta a pályáról. Az As írása szerint a négyszeres aranylabdásnak nem nyerte el tetszését, hogy idő előtt kellett lejönnie, s ezt jelezte is a kispadra vonulásakor.

„Nem állt szándékomban bármiféle gesztust is tenni a lecserélésemkor. Nem fogom tolerálni, hogy bizonyos médiumok hazugságokat állítanak. Senki nem szereti, ha le kell jönnie, de el kell fogadni, mert ez is a csapat érdekeit szolgálja” – nyilatkozta Messi.

Amikor az argentin elhagyta a pályát, már kialakult a mérkőzés végeredménye.

„Soha nem akar lejönni a pályáról, de óvatosnak kell lenni. Már beszéltem vele, Leo mindig a meccs végéig szeretne játszani. Ha lecserélem, az azért van, hogy pihenhessen. Egy szoros meccsen nyilván nem fogom leváltani” – vélekedett az esetről Gerardo Martino vezetőedző.

ÍGY HAGYTA EL MESSI A PÁLYÁT:

A mérkőzésen kisebb sérülést szenvedett Javier Mascherano – a hármas ütközés során pont csapattársa, Sergio Busquets talpalt bele, le is kellett cserélni a légióst –, aki így a hétvégi bajnokin nem léphet pályára. A vizsgálatok után 10-15 napos kihagyásról számolt be a Barca hivatalos honlapja, így a jövő heti BL-meccs is kimarad. A katalánok szombaton az Almeríával játszanak, kedden Glasgowba a Celtichez látogatnak, majd a Valladoliddal találkoznak.

BUSQUETS KÍMÉLETLENÜL LETALPALTA MASCHERANÓT:

Legfrissebb hírek

Alexis Sánchez is betalált, a Sevilla legyőzte a Barcelonát

Spanyol labdarúgás
2 órája

Real Madrid: Mbappé megsérült a Villarreal elleni bajnokin

Spanyol labdarúgás
7 órája

Vinícius Júnior tizenegyeséről is beszélt Xabi Alonso a Real Madrid győzelme után

Spanyol labdarúgás
13 órája

Kiújult Lamine Yamal sérülése, további hetekre dőlt ki a Barca ásza – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2025.10.03. 21:43

Pintér Dániellel, Lionel Messi magyar csapattársával találkoztunk – exkluzív riportunk Miamiból

Minden más foci
2025.10.03. 11:30

Nuno Mendes volt a Barca elleni BL-meccs hőse – ő volna a világ legjobb balbekkje?

Bajnokok Ligája
2025.10.02. 09:01

Hansi Flick megérdemeltnek tartja a PSG győzelmét

Bajnokok Ligája
2025.10.02. 07:24

Sorozatban harmadszor nyert a Barcelona otthonában a PSG!

Bajnokok Ligája
2025.10.01. 22:52
Ezek is érdekelhetik