Barcelona: 32 millió eurót is kifizetnének a Roma-védőért?

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.07.06. 19:42
A Barcelona labdarúgócsapata állítólag továbbra is kitart Marquinhos megszerzése mellett, a legújabb ajánlattétel állítólag már 32 millió eurós ellentételezésről szólna a Roma védőjéért cserébe.

A katalánok láthatóan komoly erőfeszítéseket tesznek azért, hogy megerősítsék a védelmüket, és mivel Thiago Silva elengedésére a PSG nem mutat hajlandóságot, a Roma brazil hátvédje, Marquinhos felé tolódott el a hangsúly. A Barcelona már télen is érdeklődött a mindössze 19 éves brazil iránt, a nyár elején pedig a hírek szerint konkrét, 25 millió eurós ajánlattal állt elő, amit most további hétmillióval megtold.

Spanyol források szerint Marquinhos már Spanyolországban tárgyal, az új ajánlaton pedig már a Roma is gondolkozik, hiszen a haszon így is óriási lenne a Corinthianstól egy éve megszerzett középhátvéden, aki egy éve ötmillió euróért váltott földrészt.

 

Legfrissebb hírek

Lewandowski triplázott, a Barcelona hatgólos meccsen nyert a Celta Vigo ellen

Spanyol labdarúgás
9 órája

A Rayo vendégeként botlott a Real Madrid, de marad az élen

Spanyol labdarúgás
11 órája

Férfi kosár Euroliga: a Real Madrid megint megnyerte az el Clásicót

Kosárlabda
2025.11.07. 23:26

Több mint húszezer szurkoló nézte meg a Barcelona edzését az új Camp Nouban – fotók, videó

Spanyol labdarúgás
2025.11.07. 13:28

Az Opta szerint az Arsenal, a Bayern, a City és a Liverpool a BL legfőbb favoritjai

Bajnokok Ligája
2025.11.06. 15:18

IFFHS: Guardiola Manchester Cityje 22 meccs óta őrzi hazai veretlenségét a BL-ben

Bajnokok Ligája
2025.11.06. 12:22

Hans-Dieter Flick: Változtathatunk néhány dolgon, de a filozófiánkhoz ragaszkodnunk kell

Bajnokok Ligája
2025.11.06. 07:46

Háromszor vezetett a Bruges a Barcelona ellen, iksz lett a vége

Bajnokok Ligája
2025.11.05. 22:55
Ezek is érdekelhetik